sanyicks#37
"A Microsoft termékai jobban az ingyenes alternatíváknál, ebből kifolyólag hatékonyabban lehet rajtuk a munkát végezni,"
Egyáltalán nem néhány ritka esetet kivéve, csak a droidok azon kívül mást nem képesek megtanulni, amit a szájukba tolnak (az pedig az m$ programok).
Ha nem tetszik majd a cégnél megveszik, de amíg állami pénzből megy "ingyen" az oktatásba addig ne sírjon senki. Ha baj majd megveszi saját pénzből...
Másrészt nem tanítanak senkit semmire. 10%-ot tanítják ezeknek a szoftvereknek a használatára, még is mindenkinek "jár".
"Egyébként jogtisztán ezeket a szoftvereket kizárólag tanulási célre szabad(na) használni, házi feladatokat elkészíteni, gyakorolni. Saját célokra nem, az már gyakorlatilag ugyanúgy wareznak számít."
Egyrészt teljesen mindegy, ettől nem lesz olcsóbb, másrészt meg NEM igaz amit írsz. Magáncélra is lehet használni, legalább is mindenki ezt teszi 90%- bizony kodozik meg msn-ezik, meg akármi dologra használja, köze nincs a tanuláshoz.