Rotcsa#30
Na, ami szerintem történt:
Kovács ügynök Neoval való harca során (Mátrix 1 vége) szert tett egy kicsit abból a többlettudásra, amit Neo bírtokol( M 2: "Egy része lenyomatot hagyott benne, Mr Andarson",-vagy vmi ilyesmit mondott neki.), ebből következik, hogy a kikerült a rendszer irányítása alól kvázi egy belső vírus lett belőle, aminek az egyetlen célja a Mátrix feletti irányítás átvétele, valamint Zion elpusztítása, vagyis a hatalom megszerzése a Föld felett.
Mivel a rendszer már képtelen volt korlátok között tartani a Smith-programot( a lázadók fölkeresésére és elpusztítására írt algoritmust a Mátrixon belül), Neoval kötött szövetséget, hogy fenntartsa magát.( Mikor a gépek városában
megtalálta az építészt, erről beszéltek, a harc idejére le is állította a Ziont ostromló őrszemeket ). Mivel a rendszer megmenekült, a Smith-programot pedig elpusztította Neo, ezért tárgyalt az építész Oraculummal. (Mivel Neoval már nem tudott)
Hogy meghalt-e Neo? Igen, meg! Ha valaki meghal a a mátrixban, akkor a külső világban is, márpedig ott csak ezen az áron tudta legyőzni Smith-t, de "ennek így kellett lennie", mert "így döntött".
Több "Neo" is volt már a rendszer működése alatt, az egész azért lett egyre tökéletesebb, mert a rendszer mindig frissítette magát a "Neo"-k által birtokolt többlet tudásból, amikor az építészhez ért volna, h elpusztítsa azt. EZ már többször lejátszódott:
. Az építész két választási lehetőséget ajánl, miközben két ajtóra mutat: "A Kiválasztott most funkciójának megfelelően visszatér a Forráshoz és elterjeszti az általa hordozott kódot újraindítván a Primer Programot. Aztán kiválasztasz a Mátrixból 23 egyedet, 16 nőt és 7 férfit, akik felépítik Ziont. Amennyiben funkcióddal ellentétesen cselekszel, a rendszer összeomlik, és minden emberi egyed, aki a Mátrixra van kötve, meghal. Mivel Zion városa megsemmisítésre kerül, ez nyilvánvalóan azt jelenti hogy az emberi faj végérvényesen kipusztul."
Neo két lehetőség közül választhat:
* Minden tudását, melyet a harc során összeszedett, a Mátrixra hagyja, majd kiválaszt 16 nőt és 7 férfit, akik az elpusztított Zion helyén elkezdik újra felépíteni az ellenállást. A későbbiekben az elégedetlen és kételkedő emberek így majd Zionba fognak szökni. Eközben a Mátrix újraindul, felhasználva a tökéletesebb működéshez Neo tudását. Így még egyszer nem követi el azokat a hibákat, mely az ellenállás megerősödéséhez vezetett.
* Ha nem tér vissza a Forráshoz, akkor a gépek Ziont elpusztítják, és nem marad senki, aki később újra felépítse. A Mátrix is újraindul, de Neo tudása nélkül, ami miatt később összeomolhat. Ezzel minden ember a Mátrixban meghal, így az emberiség kipusztul.