• NEXUS6
    #192
    Vazze!
    Pedig istenbizony, hogy akartam Sir Dr. Phd. Lsd Joseph von Antall eme legsikerültebb mondatát idézni. Csak a szememben ez a vezetők néppel szembeni cinikus lenézésére, attól való elkülönülésre a legjobb példa.:D
    A nép békésen szándékozta megtenni ezt a fordulatot, ezért választotta őket, amit viszont ők a nép jobbulása helyett, saját jobbulásukra fordítottak.
    Kitalálták pl., hogy nem kérünk adósság átütemezést, viszont a benzint sürgősen megemelték. Lett is taxissztrájk, amivel a nép a forradalmat úgy nagyjából le is tudta.

    Amúgy a revízióra a román forradalom, majd a déslszláv háborúk során is lett volna lehetőség. Két dolog hiányzott: 1 kicsit is ütőképes hadsereg (de ugye minden kormányunka rendszer váltás óta azzal volt elfoglalva, hogy a katonákat szétkergessék. Az nem zavarta őket, hogy a határ túloldalán forradalom, háború van.) 2. Nagyhatalmi támogatás.

    Az 1.-ben ugye már Horthy sem volt otthon, lova volt, tankja, pláne hajója meg nem, ez nem újdonság a magyar történelemben. A nagyhatalmi jószándékot, meg mint írtam, nagyjából szintén Horthy játszotta el, a hintapolitika nevű szerencsejátékon.