• NEXUS6
    #184
    Nem az a gáz, hogy mik voltak a reális politikai lehetőségek, hanem, hogy Horthyék mit hitettek el, mit játszottak el mások előtt.
    Na most itt azt lehet mondani, hogy ment a kavarás ezerrel, csak amikor kiderült, hogy nincs mögötte semmi, akkor sem álltak le és néztek szembe a dolgokkal, hanem úgy tettek, mintha nem derült volna ki az igazság.

    A hatalomra jutáskor ugye gyakorlatilag az Antant és a románok legalizálták, még is azt játszotta, hogy ő az űbermagyar. Ment a vörösterrornál keményebb fehérterror, miközben ő soha nem mondta, hogy bármi köze lenne hozzá. Trianoni békedekrétumot aláírta, miközben köpködött jobbra balra. Zsidókat utálta mint az állat, de nyíltan soha nem támadta őket. Az volt a terv (szóban), hogy a magyar haderőt olyan szintre fejleszti, hogy katonai erővel is támogatható legyen a revízió, aztán az ellenőrző bizottságnak mégiscsak lefeküdt, a haderőt olyan szintre sorvasztották, ami a békeszerződésben volt. A 20-as 30-as években a kisantant kb 20X volt erősebb a magyar haderőnél rossznyelvek szerint.
    A revízióra tehát tényleg esélyünk sem lett volna annélkül, hogy Csehszlovákiát széjjelverjék, vagy hogy Romániától, miután a Szu is lenyúlt területeket, a Németek és az Olaszok gyakorlatilag erővel el ne vegyék É-Érdélyt és adják nekünk.

    A gond az tehát, hogy ha nem csak szóban fejleszti a nagy magyar haderőt, akkor nincs donkanyar, a revízióhoz nincs szükség a németek atyáskodására és azért a saját területet valamilyen szinten meg tudta volna védeni a németektől.

    A németek hagyták had játsza a kisded játékait és az angolok is, miközben mindketten tudták, hogy linkel az öreg és ők is linkeltek neki.

    Aztán eljött az igazságpillanata és akkor Horty.... linkelt tovább.

    Így nem vesztettünk donkanyarnyi embert a német megszálláskor, hanem elhurcoltak kb 2X annyi zsidót, meg amíg az oroszok legyalulták az országot még meghalt kb annyi, utána meg mi voltunk a feketeseggűek. 1956-ig a Magyar, mint a náci Németország utolsó csatlósa volt a köztudatban, hát csak ennyit baxott el Horty.

    Szerintem.