Középkori hack\'n\'slash.
  • grebber
    #3
    Magyarul pár info:

    The Cursed Crusade - az elátkozottak!

    Az Atlus a PC-s játékosok számára eddig viszonylag kevés játékát mutatta meg, de konzolokon olyan sikerek fűződnek a nevükhöz, mint a Demon's Souls vagy a Samurai Western. Most azonban egy olyan játék készül a boszorkánykonyhájukban, mely számítógépekre is megjelenik.

    Aram Jabbari elmondása szerint - "a kín és túlélés történetét" mutatják be a kellemetlen Középkorban. "A játék főszereplői közel sem hősök; hétköznapi emberek, akik nem mindig képesek ellenállni a kísértésnek, könnyen jönnek zavarba és támadnak kétségeik".

    "A két főszereplő, Denz és Esteban számos, a történelemből ismert helyszínen fordul majd meg, de mivel a két karakter természetfeletti képességekkel rendelkezik, így azok nagy hatással lesznek majd ezekre. Céljuk pedig megmenteni a saját lelküket. Szenvedésüket a Templomos Lovagok Átka okozza, melynek elkerülése érdekében kénytelenek leereszkedni a Pokol legmélyebb bugyraiba, kibújni emberi mivoltukból és szinte mindent felégetni maguk körül."

    A The Cursed Crusade egy külső nézetes akciójáték, melyben egyszerre ketten indulhatunk csatába. A játékban a fő hangsúly a közelharcokon lesz, de természetesen a különböző íjjak, nyílpuskák és egyéb távolsági fegyverek is felbukkannak majd. De a különböző vágóeszközökből egész garmada áll majd rendelkezésünkre. Az átoknak köszönhetően különböző természetfeletti képességeink is lesznek, de ezekről még nem nyilatkoztak a készítők.

    Egyszemélyes kampány módban a játékos Denzet irányítja, Estebant az MI vezeti majd. A The Cursed Crusade nyáron jelenik meg.

    info: SG