Alex Mercer kalandjai tovább folytatódnak
-
#252
80%-nál tartok és már kezd kicsit uncsi lenni a játék. Pedig nagyon jó gém, vártam is, nem is csalódtam benne. Csak így a vége felé (red zone) már monoton, semmi újítás, ugyan azok a képességek mint ami az első részben volt. Szép sorban unlockolhatóak az első rész képességei és ugyan azokat lehet művelni. Sajnos ez nem tett jót a játéknak. Az animációk is ugyan azok.
Sőt valahogy az első rész abban sokkal jobb volt hogy változott a vírusos területek helye, így hol a central park környéke lett vírusos, hol a times square stb. Sokkal jobban átjött a káosz, és persze változott a város arculata ezáltal.
Az első rész eventjei is hiányoznak. Sokkal több volt, változatosabb, és nehezebbek.
Szóval közel 30 óra gém után azt kell hogy mondjam hogy nagyon jó játék de túl sok az ismétlődés, alig van benne újítás, és a vége fele leül a hangulat.