• Madve
    #80
    Egyébként meg ezért is nem akartam elhinni sem, hogy a sim csak szoftveres legyen, mert amilyen könnyedséggel te kezelnéd a simedet csak szoftveresen, pont olyan könnyű lenne bárkinek lenyúlni, és használni azt. Ha nem is kártevőkkel, vírusokkal, és egyebekkel (pedig lehetséges, mivel mint tudjuk a telefonunk az egyik legvédtelenebb eszköz, ami netre csatlakozik), hanem bárki tudna egy másolatot készíteni akinek a kezébe kerülne akár egy percre is a telefonod. Semmibe sem kerülne átmásolni az összes sim adatot akár egy pendrivera, memkártyára, elemailozni, vagy sms-ben bluetoothon, vagy akármin elküldeni, ez már a tolvaj kreativításán múlik, hogy hogyan.

    "Amúgy még a szolgáltatód is kötelezhet téged, hogy használd mindenáron a tőlük vásárolt telefont a szerződésed lejártáig, ehhez csak annyit kell tennie, hogy beszúrja egy plusz sorba az ászf apróbets részébe. Ha ezt esetleg mégsem tenné, akkor is kereshetnek rajtad annyival is, hogy díjkötelessé teszik a simed átregisztrálását az egyik készülékről a másikra. Ennek a díját még aszerint is szabhatják, hogy milyen típusú szerződésed van velük, és hogy hségidőn belül vagy, vagy azon túl. "

    Ennek semmi köze a SIM milyenségéhez, ezeket most is ugyanúgy megcsinálhatják ha akarják.

    Nem hiszem, hogy tudnak az ellen bármit is tenni, hogy átrakjam a sim kártyám egy másik telefonba, tehát szerintem nem.

    "Esetleg még a szolgáltatók és kényszeríthetőek lennének bizonyos telefontulajdonosok összes telefonos tevékenységük rögzítésére, "

    Jelzem ez most is így van. Folyamatosan rögzítenek minden beszélgetést amit telefonon folytatsz, és azt nem tudom mennyi időre visszamenőleg meg is őrzik.

    Én úgy tudtam, hogy csak a hívásinformációkat őrzik meg (hívott szám, hívás hossza stb. esetleg a legutolsó x számú sms, azt viszont teljesen), de ha ez így van, akkor legyenek boldogok az én beszélgetéseimmel, őrizzék nyugodtan egy ötven évig, még akkor sem lesz számukra semmi értéke.
    De azt vedd figyelembe hogy jelenleg ők sem tudják minden esetben, hogy ki áll a telefonszám (sim azonosító) mögött, ha nem adott meg semmi adatot a vásárlásnál, és csak készpénzzel vásárol feltöltést. A beépített sim többek között ezt is megváltoztatja, gyakorlatilag kb. 90%-a a felhasználóknak azonosítva lesz, a maradék 10% meg hamis adatokkal vásárolt. Persze ez kicsit eltúlzott arány, mert még mindig ott vannak azok az esetek, amikor apuci vesz a gyereknek, asszonynak, stb telefont, és a jövőben is a saját számlájól tölti, vagy amikor a cégtulaj egész családja céges telefonokkal van felszerelve, meg a hasonló esetek, de ezek viszonylag könnyen kiszűrhetőek, ha egy vagy több bizonyos személyt akarnak lehallgatni célzottan.