A 2010 év legjobb játéka
  • Evoluti0N
    #166
    Én szerencsés ötletnek találom, h nem lehet olyan sok bolygóra leszállni. Az előző részben ötlettelenek, egyhangúak voltak a mellékküldis bolygók, ritka idétlen és bosszantó domborzattal. Ezek mellé még kaptunk egy-egy bázis, bánya, stb. modellt, amik egyfolytában ismétlődtek. Ennek ellenében a 2. részben kevesebb bolygóra lehet leszállni, de legalább változatosak. Tény és való, h a történet gyenge lett, valamint az inventory rendszert is kiszedték, de inkább semmilyen inventory ne legyen, mint olyan rendezetlen, mint amilyen az elsőben volt. Ráadásul a sok lootnak köszönhetően minden végigjátszás felénél a maximum elérhető pénz mennyiségem volt, ami elég gáz. Az akciórészek jobban kidolgozottak a másodikban, mint az első részben. Igazából egyik rész sem lett tökéletes, de mégis mind2 nagyon jó lett. Remélem, h a 3. részben az első 2 rész jó tulajdonságait sikeresen vegyítik.