Kryon#36
Kína egyetlen előnye az óriási export, ami legnagyobb részt külföldi tulajdonú gyárakból ered. A lakosságuk legnagyobb része csóró, nulla vásárlóerővel, így belső kereslet terén hátrányban vannak, az exporttól függnek, mert kici kínai nem tudja eladni a termékét kici kínainak. A bérek viszont már elérték azt a szintet, hogy a külföldi befektetők elkezdtek átköltözni más, Kínánál is olcsóbb országokba, mint pl Vietnám vagy India. Kína egyetlen módon tud ebből jól kijönni, úgy hogy jelentősen növeli a belső keresletet, amihez az életszínvonalat, béreket kell drasztikusan megemelni. Ez pedig a megmaradt vállalatokat is elhajtja, és termelő erő helyett értékesítést visznek oda, ami lerontja a kereskedelmi mérleget. Ráadásul a pénzüket is fel kell értékelniük, mert már túl sokan haragudtak meg rájuk, és valutaháborút emlegetnek. Ha ez megtörténik szintén az exportőrök zsebéből vesz ki pénzt. Ezek következtében nem is olyan soká lesz egy Kína mostaninál sokkal magasabb életszínvonallal, és nyugati országokhoz hasonló külkereskedelmi mérleggel, aminek megvalósítására tartalékaik nagyrészt rámennek. A boltban vásárolt cuccokon pedig Made in India és Made in Vietnam stb felirat díszeleg majd. Kb 1 hónapja olvastam erről egy elég részletes cikket, amiben ezt kifejtették.