endrev#1
Ugyanaz volt a hibája, mint az összes sorozatnak, amely hasonlóan jól indul, aztán hasonlóan leül, csak ennek még akkor kevesebb konkurenciája volt, így szerencsésebb piaci helyzetben sugározták: egyetlen történetet vágtak darabokra, nem pedig egy történeti keretben, "univerzumban" mutattak be tényleges kis független történeteket, mégha azok azért egyetlen nagy történeti folyam mentén is sorakoztak volna.
Flash Forward, V, Heroes, Defying Gravity, Stargate Universe, sorolhatnám; ezeknek ugyanaz volt húsz évvel később is a hibája, mint a Twin Peaks-nek is, némelyikük már el is bukott, mások pedig küzdenek a fennmaradásért. Ugyanakkor ha az ember nem hetente lát belőlük részeket, hanem egyszerre néhányat is meg tud nézni, akkor olyanok mint egy jó könyv amit nem bírsz letenni. (Talán kivétel az SGU, de csak mert szappanopera-szintű a története.)
De miért maradt fenn 15 évadon keresztül a Stargate? A Stargate-ben megvolt az, ami ehhez kellett: elsősorban különálló történetek voltak benne különálló üzenetekkel, néha egy 2-3 rész nagyepizóddal, ÉS egyúttal folyamatosan haladt, fejlődött a Stargate-univerzum a karakterekkel együtt. Lehetett őket szeretni és lehetett (legalább is kellő mértékben) érteni minden epizódot akár anélkül is, hogy láttuk volna a korábbiakat.
Ugyanígy a Dr. House. Aki azt hiszi, hogy a Dr. House a betegségekről és a gyógyításról szól, az hatalmasat téved. Ez is interakciókról szól és a karakterek személyiségi fejlődéséről (szerencséjére nem szappanopera-szinten) különálló történetekkel és mondanivalóval, mégis egy nagy történeti szál mentén.
De a nagy filmesek vajon miért nem fedezték fel eddig ezt a kulcskülönbséget és miért követik el újból és újból ugyanazt a szarvashibát.