mudrunnersnowrunner
expeditionsroadcraft
  • Jóózsf István #3926
    Hát ez bonyolult kérdés. Maga a játék az ugye kész volt a négyes verzióval azon sokat nem reszeltek. De vannak furcsa érzéseim. Mintha a célzás kicsit butább lenne. Mármint könnyebb vele célba találni, de ez nem bizonyított. Nincs is jelentősége, hogy hol találod el az ellent.
    Először megijedtem, hogy szarrá lehet állítgatni az erősséget,. de aztán rájöttem, hogy az jó, hogy be tudom állítani az ellenséget.Jó erősre vettem őket. Párszor el is picsáztak, amikor elmálnáztam valamit.
    A négyesnél nekem egy pálya három óra volt. Itt négy és fél - öt! Ezt is pozitívumnak veszem. De ehhez ki kell kapcsolni azt az új hülye ficsőrt, hogy ha letáborozol valahol, akkor rád küld egy ellenséges mesterlövészt és csak úgy ki tud nyírni.
    Viszont a négyesbe a fegyverek fejlesztése miatt nagyon sok időt beleborítottam. Nem is tudom hányszor játszottam végig egy - egy pályát. Itt ilyen már nincs.

    Mindent összevetve ha úgy számolom, hogy a négyes és ezt egybeveszem, akkor jó. De nekem ez nem hozott annyi tartalmat. Kábé egy hét alatt megvolt! És nem kapkodtam, de az ugye egyértelműen lejön a négy és fél órából.
    Szóval egy picit csalódott vagyok, de azt mantrázgatom, hogy a négyesben meg sokkal több volt. Másnak esetleg az volt kurtább. ÍJÉ!
    Sokat tudnék még beszélni róla, de csak picsogás lenne néhány dicsérettel, mert ugye a jót nehezebb észrevenni.