mudrunnersnowrunner
expeditionsroadcraft
  • Jóózsf István #3490
    Olajat öntöttél a tűzre!
    A futómű mostanában a vesszőparipám. Fel is pattanok rá és vágtatok pár kört.
    Szóval. Nagyon jó a meglátásod! A mankókerék ahogy a neve is mutatja segítene tehermentesíteni a többit. Az életben ez működik is, de a játékban?!??!!?? Kicsit összefügg a következő témával is.
    Valami hasonlón vesztem volna össze egy modderrel, ha belemegyek a témába. Ugyanis csinált egy járművet, aminek konkrétan nem volt rugózása. Olyan kemény volt, mint a beton. Úgy viselkedett tőle a jármű, mint egy tégla. A Twinsteer-ről van szó. Képes volt feltámaszkodni a nyolcból három kerekére. Ennél fogva képtelenség volt vele haladni! Ebben a játékban, ahogy te is ráéreztél, minél több kerék érinti és nyomást is tud kifejteni a talajra, annál inkább tud haladni az autó. Az életben ez nem ilyen sarkos.
    Magyaráztam ezt a gyökérnek és azt reagálta rá, hogy a Twinsteer egy nagyon jó kis aszfalt útra való jármű, ahol nagyon is jól működik és fontosabb, hogy ne boruljon fel. Ez az életben szintén igaz, de nem itt a játékban.
    Az embertől csak egyet kérdeztem ezután: "Tudod-e, hogy a hófutó egy terepjáró teherautós játék?"

    Na de, vissza a témához.
    van egy másik modder, aki elkezdte kikísérletezni, hogyan nem borogatjuk fel a teherautókat. Arra jutott, hogy a lehető leglágyabb felfüggesztés és még az alvázat is kilágyította. Lehetővé tette, hogy csavarodjon, (Van erre mód a játékban. Egy értéket kell módosítani.) ezáltal a jármű mintegy kúszik-mászik az egyenetlen terepen. Azzal, hogy minden kerekével leköveti a talaj egyenetlenségeit, kiküszöböli a legnagyobb ellenségünket, hogy megdobja valami az autót és emiatt borul fel. Figyeljétek meg, hogy ha szépen lassan óvatosan araszolva áthaladsz ott, ahol eddig minden esetben felborultál, akkor van esélyed túlélni! Természetesen az extrém eseteket leszámítva!
    Szóval; Mostanában én is, ha valamelyik járműnek nem tetszik a futóműve, már írom is át puhábbra. (Az alvázakat nem szoktam bántani)
    Le is tudom vezetni: Mész egy kőkemény futóművel egy akármilyen úton. Rámész egy nagyobb kavicsra az egész autó elejét, vagy hátulját megemeli! A puha futóműnél csak annyi történik, hogy azt a kereket felnyomja. A járművön szinte nem is látszik, hogy keresztül ment valamin. "ÁTLÉPI" az akadályt!

    Ezzel szemben, hogy neked a rönkös pót miért nem borult fel az egyik és miért a másik esetben, azt nem tudni. Szerintem csak a sors hozta így. Azok a pótok ugyanis szinte kalibrálhatatlanok. Tudom, mert próbáltam kihozni belőlük a legjobbat. Valószínűleg azért van így, mert négy kerekük van csak. Ezt a jelenséget sokkal jobban lehet optimalizálni iker, vagy tripla kerekekre! KB erről a jelenségről beszélek. Ez a legújabb barkácsolásom. Nyugodtan próbálja ki mindenki otthon a sajátjával ezt az utat. Nem ezt fogja látni! Ugyan itt is van néha "dobálás", de az nem akkora mértékű és ennél puhábbra már nem nagyon lehet venni a felfüggesztést.
    Nem minden járművet fabrikálok át, néha rácuppanok egyikre másikra és megcsinálom. Vagy épp egy-egy pótkocsit finomítok. A kedvenc rakoncás hatos pótomon nem tudtam faragni semmit. Az úgy jó, ahogy a modder megteremtette. Inkább ahhoz szoktam idomítani a többit.
    Még egyszer hangsúlyoznám, hogy ez a játék futóműileg nem összehasonlítandó az élettel! Bár azt nem tudom, hogy terepen mi a tuti. Ha jobban belegondolok az az állítás, hogy kövesse le a terep egyenetlenségeit az életben is megáll!
    Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2022.01.07. 06:25:15