• B0nFire
    #1
    Szerintem is nagy bukta lesz a 3D irány. Ha lenne rá igazán igény, már régen megvalósították volna. De nincs. És lehet azt mondani, hogy csak 2010-ben érett meg rá a technika, előtte kivitelezhetetlen volt, ez bullshit. Amire igény volt, és aminek eljött az ideje, az mindig elkészült, ha kezdetleges formában is, de igen. A 3D-nek is megvannak a kezdetleges formái (szemüveges tévézés), de tartalom roppant kevés, és nálunk egyelőre még a HD adással küszködnek több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel, holott azért nálunk még kevés embernek van 1080 p HD lapostévéje. A másik helyen meg arról cikkeznek, hogy fogyóban van az az elem, amiből ezeket a kijelzőket készítik, úgyhogy radikális árzuhanást sem várok, így nézhetem az m2 sportközvetítését vagy Kálmán Olgát (egyik sem érdekel) HD-ben az 51 cm-es CRT tévémen. Valahogy nem érzem szükségét, hogy beruházzak egybe. Főleg, hogy a vezető kereskedelmi tévék még a DVD felbontást sem érik el; néhány film olyan hótt homályos, kockás AVI, hogy rossz nézni.