• aglaca
    #15
    A történelem ismétli önmagát. Kezdetben volt a szerver és voltak a konzolok, amiken keresztül a nép elérte a szervert és utasításokat, feladatokat végzett el a szerveren, aztán egyre erősebb lett a konzol mígnem önálló számítógépként kezdett el működni, és már önmaga képes volt értelmes feladatokat elvégezni, így megérkezett a PC ( personal computer) kora. Aztán jött az internet a gépek összekapcsolódtak, egyre több feladatot a távoli kiszolgálók végeznek el és jött néhány cég, akik lebutították a számítógépeket és az operációs rendszereket, és elhitetik a néppel, hogy bizony központosított végrehajtás nélkül nincs is élet. A nép pedig örül, hogy kicsi, meg még kisebb, meg csilli-villi eszközökön teregetheti ki gyakorlatilag az egész életét a Nagytestvér előtt.