defiant9#15
Te végül is azt mondod hogy kevesebb profit jusson a befektetőknek, extrém esetben lehetne minden cég nonprofit, forgasson minden bevételt vissza.
Ha csak egyfajta piacot szabályzol ilyen módon, pl. a távközlést, akkor ez azt eredményezi hogy senki nem akar ilyen cégekbe fektetni mert nem térül meg, helyette inkább TV gyártó cégbe viszik a tőkét. A meglévő befektetéseket pedig elértékteleníted. A garantált sávszél kapcsán az is érdekes hogy a több alternatív szolgálató közül kit kényszerítenél rá hogy kiépítse nem/kevésbé rentábilis helyeken is? Ha csak egyiket az eléggé unfair, mivel a konkurencia a szabad tőkéjét a profitábilis helyekre viheti. Buszközlekedésnél ez úgy van megoldva hogy monopóliumot biztosít adott terültre az állam, de ott a nyereséges és a veszteséges vonalakat is fent kell tartani. Én úgy látom nem nagyon fér meg egymás mellett ez az élesedjen a verseny, de azért mégse szabadpiaci alapon müködjön a rendszer. A törvény szerintem azért ilyen, mert nagyjából korrekt módon csak úgy lehet egy kialakult többszereplős piacon a hátrányos terültetek fejlesztéseit inspirálni hogy a közös pénzből támogatjuk, na ebből viszont szűkösen vagyunk mostanában eleresztve.