A vilag legerdekesebb tenyei
  • sovatalevi
    #3
    § A karibi Bahamák 3000 szigete közül mindössze 20 lakott.
    § Wichita városban (Kansas állam, USA)az, hogy egy férfi ki nem állhatja az anyósát, nem lehet válóok.
    § Az izlandi főváros, Rejkjavik lakói télen napi 18 órában gyönyörködhetnek a csillagokban. Ellenben, nyáron napi 24 órát látni a napfényt.
    § A "Menekülés New Yorkból" című film főszerepére a stúdió vezetői Tommy Lee Jonest akarták megnyerni, de végül Kurt Russel lett a befutó.
    § A Palau nevű országocska 2000-ben (Sydney) indult először az olimpiai játékokon.
    § A legöregebb egyéni versenyző, aki olimpián érmet szerzett, a svéd Oscar Swahn volt. Ezüstérmét lövészetben szerezte, 1920-ban.
    § Egy átlagos emberi agy a testsúly mindössze 2%-át teszi ki, és a belélegzett oxigén 25%-át használja fel. A vesék az oxigén 12%át, míg a szív csupán 7%-át használja el.
    § A számítógépes adatvesztések 32%-a emberi hiba miatt következik be.
    § A nyers brokkoli fajlagosan kétszer annyi C vitamint tartalmaz, mint a narancs és közel annyi kalciumot, mint a tej.
    § Az első 3.3 dl-es alumínium dobozos üdítő 1964-ben jelent meg és Royal Crown Cola üdítőt tartalmazott. A Coca Cola és a Pepsi csak 3 évvel később kezdte meg saját termékeinek ilyen dobozban történő forgalmazását.
    § Egy átlagos emberi szem a szürke kb. 500 árnyalatát képes megkülönböztetni.
    § Julio Iglesias ügyvéd volt, mielőtt zenei pályára lépett volna. A színész John Cleese szintén jogászként kezdte.
    § A babagyűjtőket plangonologistáknak is nevezik.
    § A delfinek energiatakarékosságból ugrálnak ki a vízből. Könnyebb a levegőben haladni, mint a vízben.
    § Egy átlagos napon négyen hívják fel Graceland-et és keresik Elvis Presley-t telefonon.
    § A világ fáinak 20%-a Szibériában található.
    § 1990 augusztus 12-én a Winona nevű tájfun, a nyári szabadságolással karöltve okozta Japán legnagyobb közlekedési dugóját. A 84 mérföld hosszú kocsisorban 15000 autó volt érintett.
    § A Nap a közepesen nagy csillagok közé tartozik galaxisunkban, mindössze a csillagok 5%-a nagyobb nála (ami mintegy 5 millárd csillagot jelent).
    § Az Internet egyik leghíresebb keresője a Yahoo. A cég szerint a név egy rövidítés: "Yet Another Hierarchical Officious Oracle."
    § Három évig folyamatosan nyomtatták Johann Gutenberg Bibliáját, mire a 200 darab, két kötetes, 1284 oldalas könyv elkészült. Ebből a mennyiségből jelenleg 47 darab helye ismert.
    § Az első technológiai cég, amely a kaliforniai Szilikon-völgyben telepedett le, a Hewlett-Packard volt, 1938-ban. A Stanford Egyetem két mérnöke, Bill Hewlett és Dave Packard egy garázsban indították cégüket, 1538 dollár tőkével. Az első termékük egy hanggenerátor volt, amit a Walt Disney Studios vett meg, a "Fantasia" című film effektusaihoz.
    § Nagy-Britanniában 1789-ben törvénymódosítással vezették be az akasztásos kivégzési módot. Előtte az általános módszer a megégetés volt.
    § A világ legkisebb szigete, amely ország státuszt kapott a polinéziai szigetvilágban található Pitcairn. Területe mindössze 4,53 négyzetkilométer.
    § Az amerikai Szabadságszobor mutatóujja 2,5 méter hosszú, a körmök rajta 33x25 centiméter méretűek.
    § A Föld középpontjában a nyomás 4185 tonna négyzetcentiméterenként. Ugyanez az érték a Jupiter esetében háromszor ekkora.
    § A térképkészítés művészete idősebb, mint az írás művészete.
    § Olaszországban 1892-ben emelték 12 évre a házasulandó lányok életkorának alsó határát.
    § Az egyiptomi Nakhla-ban egy meteorit agyonütött egy kutyát. Az 1911-ben történt eset az egyetlen modern kori bizonyított eset, amikor egy meteor agyonütött egy élőlényt.
    § A Merkur bolygón egy nap kétszer annyi ideig tart, mint egy év, mivel a Merkur nagyon lassan forog a tengelye körül, viszont gyorsan kering a Nap körül. Egy Merkur-év kevesebb, mint 88 földi napig tart.
    § Belgium az egyetlen ország, amelyben sosem hoztak az erotikus filmeket cenzúrázó törvényeket.
    § A Muppet Show című sorozatot kitiltották a szaud-arábiai tévékből, mivel az egyik szereplője (Röfi kisasszony) egy malac.
    § A testméretéhez képest legnagyobb aggyal a hangya rendelkezik az összes élőlény közül.
    § Bár kevesebb, mint 10 év alatt sikerült embert a Holdra juttatni, a 19-20. századi mérnököknek 22 évre volt szükségük a cipzár megtervezéséhez.
    § Több, mint 500 halfaj képes mérhető mennyiségű elektromosságot termelni.
    § Az angliai Stonehenge 1500 évvel idősebb, mint a római Colosseum.
    § A mellbimbó piercing nem mai keletű találmány, igen népszerű volt az 1800-as években a hölgyek körében.
    § A Jupiter körül keringő Ganümédesz a Naprendszer legnagyobb méretű holdja, nagyobb mint a Merkúr és a Plutó bolygók.
    § A Naprendszerben található holdakat mind a római és görög mitológia szereplőiről nevezték el, kivéve az Uránusz holdjait, amelyeknek Shakespeare karakterei a névadói.
    § A Belgiumban született Edda van Heemstra a hollywoodi filmek kedvéért változtatta meg a nevét Audrey Hepburn-re.
    § A statisztikák azt mutatják, hogy a lóversenyeken a favoritnak kikiáltott ló az esetek kevesebb, mint 30%-ban győz.
    § Egy disznó képes 110-115 decibel hangnyomással visítani. (Az emberi fájdalomküszöb 120dB).
    § Egy átlagos hód évente 200 fát képes kidönteni.
    § A kaliforniai Livermore tűzoltóállomásán van egy villanykörte, amely 1901 óta folyamatosan ég.
    § A sumérok a sör istennőjét Ninkasi névvel illették.
    § A rockzenész Meat Loaf eredeti neve: Marvin Lee Aday.
    § Svédországban törvénytelen az orrán labdát egyensúlyozó fóka hátán utazni.
    § A sörösüveg-gyűjtő tudományos neve: "labeorphilist".
    § A szájharmonika a világon a legnagyobb mennyiségben eladott hangszer.
    § A U2 rockegyüttes neve a megalakuláskor még Feedback volt.
    § Amikor még állt, a berlini fal kb. 42 kilométer hosszúságú volt.
    § Herbert Hoover, aki az USA 31-ik elnöke volt 1929-1933 között, az államigazgatásban eltöltött 47 éve alatt valamennyi fizetési csekkjét jótékonysági célra ajánlotta fel. Már politikusi pályája előtt olyan gazdag volt, hogy nem volt szüksége a politizálással szerzett pénzre.
    § Aranyat ékszer céljára először ie. 4000 környékén használtak Közép- és Kelet Európa vidékein.
    § A "karaoke" japán szó, jelentése "üres zenekar", eredetileg arra találták ki, hogy előadók egyedül is fel tudjanak lépni.
    § Hans Christian Andersen, Cher, Tom Cruise, Albert Einstein, Whoopie Goldberg, Greg Louganis, Lee Harvey Oswald és George S. Patton tábornok egyaránt diszlexiában szenved(ett).
    § Az angol és amerikai kolóniák 1752 szeptember 14-én vették át a Gergely naptárat. Ebben az évben 11 nap hiányzott a szeptember hónapból.
    § Miki egeret Olaszországban "Topolino" néven ismerik.
    § Jimi Hendrix, Janis Joplin és Jim Morrison egyaránt 27 éves korában halt meg.
    § Az USA haditengerészetének szabályzata szerint tilos olyan újoncot felvenni, akin "illetlen vagy obszcén tetoválás" található.
    § Némely perzsaszőnyeg akár 500 évet is kibír használatban.
    § Richard Nixon elnök Watergate műveletében segédkező H.R. Haldeman és Ron Ziegler fiatal korában egyaránt dolgozott Disneyland-ben.
    § A leghosszabb ABC-je a kambodzsai nyelvnek van, 74 betűből áll.
    § A japán női bérgyilkosok neve: "kunoichi" (ők a női ninják).
    § A tehenek 32 foggal rendelkeznek.
    § A Dubaiban található Burj Al-Arab nevű szálloda a világ első, és egyetlen 7 csillagos szállodája
    § 1947-ben New York városára 65 centiméter hó hullott mindössze 16 óra leforgása alatt. A zord időjárás 80 ember halálát okozta.
    § Ha összeadjuk 1-től 100-ig a számokat, 5050-et kapunk eredményül.
    § Az USA Illinois államában a borbélyoknak tilos az ujjukkal felkenni a borotvahabot a kliens arcára.
    § Az 1952-es Olimpián az orosz tornásznő Maria Gorokovszkaja 7 érmet szerzett, amivel azóta is csúcstartó.
    § Egy átlagos villám 5-10 centiméter széles, és 3 kilométer hosszú.
    § Az USA Connecticut államában található Atwoodville város rendeletben tiltotta meg polgárainak, hogy Scrabble-t játszanak, miközben egy politikus beszédére várnak.
    § A "banán" szó afrikai eredetű. Az ókori görögök "pala" néven ismerték.
    § A Phobos, a Mars egyik holdja olyan közel van a bolygóhoz, hogy a sarkkörön álló megfigyelő számára láthatatlan lenne. Naponta háromszor kerüli meg az anyabolygót.
    § 1771-ben a lengyel királyság Európa legnagyobb állama (Oroszországot leszámítva), lakossága pedig a franciák mögött a második legnagyobb volt.
    § Anglia hivatalos nyelve 600 évig a francia volt.
    § Gabrielle "Coco" Chanel első parfümjét 1921-ben mutatta be, Chanel No. 5 néven. Azért mindjárt az ötössel kezdte a sorozatot, mert ez volt a kedvenc száma. Ráadásul május (ötödik hó) 5-én indította világhódító útjára a legkeresettebb parfümöt.
    § A Himalája - és a világ - legmagasabb hegycsúcsa, a Mount Everest évente 4 millimétert nő a tektonikus mozgások következtében.
    § Egy narancs felvágása, vagy megtisztítása után gyorsan elkezdi veszíteni a C vitamin tartalmából. 8 óra szobahőmérsékleten vagy 24 óra hűtőben, és a vitamintartalom 20%-a eltűnik.
    § Cook kapitány 1768-as csendes óceáni utazása során a 98 fős legénység 41 tagját vesztette el skorbut (C vitamin hiánya miatt kialakuló betegség) miatt. 1795-től az összes brit tengerjáró hajón kötelezővé tették a citrom és a citromlé fogyasztását.