• Hunreal
    #5
    Ez így ebben a formában nem teljesen igaz. Ha "tisztán" játszanak fizetést akkor is kell kapnia. Az már más kérdés, hogy munkáltatóval sumákban mit beszélnek meg. Itt jegyzem meg, hogy simán elképzelhető az, hogy nem adnak fizetést.
    Sok cég azzal játszik és hülyíti a pályakezdőt, hogy a próbaidőre/próbanapra nem jár semmi. Néhány évvel ezelőtt a barátnőm a westendbe jelentkezett az egyik üzletbe (nyári munka) pénztárosnak. 1 napig volt ott. Takarította és átmosta a polcokat. Mikor végzett a takarítással, elküldték. Pont mikor befejezte. A napi bérét nem fizették ki, mert próbanapra hivatkoztak. Ö pedig naivan elhitte ezt.
    Nem volt elég az, hogy diákokat azért vesznek fel hetente-kéthetente 1*, hogy kisikálja ingyen az üzletet, de még hazudnak és átvágják is őket. Jelzem, hogy a mai napig kint van a pénztárost felveszünk táblácska.
    Miután megtudtam, hogy a barátnőmet napi bérét ~ 8-10 óra nem adták oda, azonnal felhívtam a 30 éves kis picsát és elmagyaráztam neki, hogy marha gyorsan utaljon, mert amit kap (na nem verés vagy hasonló..) azt soha nem fogja elfelejteni. Mivel ledaráltam neki a munkajogi törvénykönyv idevonatkozó szabályait és köptem neki egy munkaügyis telefonszámot, rájött, hogy sajnos itt már nem tud hazudni. Hebegett-habogott. Utalt is.

    Az, hogy gyakornoki munkán mennyi pénzt kapsz, az függ az iskola szabályaitól is. Barátnőmnél például !maximum! a létminimum bér 20%-át adhatják fizetésnek, de akkor is fizetnek valamennyit. Ez a munkáltató és az iskola közötti szerződésben is szerepel.
    Az én sulimban anno semmi ilyen nem volt. Nem szabták meg, hogy mennyi fizetést kaphatok. Jó helyre kerültem és gyakornokként bruttó 380.000 Ft-al vettek fel. És igen, a kezem nem lóg a bilibe.
    Az utolsó mondat csak a kételkedő kis p*csöknek szól.