• Epikurosz
    #58
    off
    Nos, megnéztem a honlapod, de előtte a blogomat is persze, mert nem tudtam mire célzol.
    A blogomon egy írás van, ami illeszkedhet a megjegyzésedre. Az ilyen történelmi visszatekintéseknél nem életképességről van szó, hanem hogy igazak-e vagy sem. Egyébként a késő középkor mindig is érdekelt, és pont ma bukkantam rá egy olyan könyvre, amely több, mint 10 éve jelent meg magyarul, de rögtön szétkapkodták, és most megint eszébe jutott egy kiadónak kinyomtatni. Én meg is rendeltem. Remélem még jobban meg fogom érteni általa azt a kort. Sok minden eldőlt akkor.

    Ami a videóid illeti, picit megdöbbentem, hogy egy ilyen fiatal, szépreményű fiatalember a vitapartnerem. Erről hajlamos vagyok elfeledkezni, mármint a vitapartnerem koráról, felkészültségéről, tapasztalatairól. Lehet, hogy jó ez így, mert az elméleti gondolkodásnál nem számít a kor, legalábbis ami az alap természettudományokat illeti. A társadalomtudományoknál viszont már nagyonis. Szégyenszemre be kell vallanom, hogy én még egyetlen könyvét sem olvastam Drábik Jánosnak, csak egy-két rövid írását, interjút olvastam tőle, meg mások véleményét róla, és tévében, videóklipen láttam. Így a linket megköszönöm és el fogom olvasni. A financiális szemlélet csak egy része az elemzésnek, én ennél szélesebb alapokra vágyok.

    A videóddal kapcsolatban még annyit, hogy: Thanks for watcHing! - kimaradt a H.
    Nagyon helyes, hogy angolul feliratozod, de mindenütt illene ott lennie a magyarnak is. A fa eltüntetése tetszett, ez nekem már profi vágásnak számít. :-)