#215
Jogos, de valójában mindig ezt is okságra akarják visszavezetni.
Az emberi gondolkodás ehhez képest teljesen jövőre irányuló dolog. Nem azért lett ilyen a jelenlegi társadalom, mert az emberi ösztönökben benne van valami erre irányuló minta, hogy ilyennek alakítsa ki a környezetét. Illetve az az érdekes, hogy ha az ember belső mozgatórugói (legyenek ösztönök) olyanok, hogy ilyen környezetet alakítsanak ki, az nem az eredeti környezet egyfajta reprodukálására szolgál! Az ember belső harca az állati ösztönös örökség és valami idealisztikus jövőben megvalósuló jóság között zajlik, ez utóbbi felé törekszik.
Ez utóbbira viszont nincsen természettudományos magyarázat.
Ugyan így az állatok esetében is. Többé kevésbé náluk is meg van valami törekvés valami náluk magasabbrendű felé, különben pl nem lehetne őket háziasítani. A háziasított állatok szinte extatikus csodálattal és szeretettel élik meg az ember közelségét. Ennek persze van biológiai alapja is. Azonban az a csodálatos, hogy ezt ki lehet belőlük hozni.
Aztán ott van a jelenlegi népbetegség, a depresszió kérdése is: vajon akkor lesz az ember depis, amikor valami olyannal találkozik, ami egy múltbeli feldolgozatlan emléket hoz elő belőle, amivel aztán a pszichológusok, majd évekig, évtizedekig játszanak macskaegér harcot. Vagy akkor, amikor úgy érzi, hogy bezárultak előtte a kapuk, hogy bekerült egy taposómalomba, amiből a jövőben sem fog soha kiszabadulni, és már soha nem lesz semmi jobb?
De miért nem elég már az ugyan olyan sem?
#215