• djhambi
    #71
    "mi van ha a sok elméleti okostojásnak, filozófusnak és vallási képviselőnek is mind igaza volt, (TAO, Buddha és Jézus) de főleg Einsteinnek, aki azt állította hogy minden inerciarendszer,így az emberi vélemény is relatív?"

    Inerciarendszer definíció: minden olyan vonatkoztatási rendszer, ahol Newton I. törvénye igaz. Newton I. törvénye kimondja, hogy egy test, anyag megőrzi mozgásállapotát, amíg egy másik mező vagy anyag ezt kényszerrel meg nem változtatja. Az emberi vélemény nem inerciarendszer, így nem húzható rá az Einsteni gondolat.

    Vagyis aki ezt a gondolatot kitalálta, az a legelemibb, legalapabb középiskolás törvényeket nem ismeri. Hogy akar aztán egy bonyolult egyetemi képzésben elsajátítható fizikát (speciális relativitáselmélet, kvantummechanika, kozmológia) helyesen ráhúzni a saját teremtéstörténetére?!

    Olyan alapvető fogalmakkal nincs tisztában az értelmi szerző, mint idő, nem ismeri a fotonokat. Érvelése logikailag is hibás. Aki ezt képes volt ideokádni, az egy marék szárított lepke értelmi szintjével büszkélkedhet. De most higgadtan is:

    "mi van ha ez a foton nevű dolog nem más mint egy nagy bumm"

    A foton kvantált energiával rendelkező elektromágneses hullám energiacsomagocska. Mérhető, kimutatható, tapasztalható. A Nagy Bumm egy olyan esemény, melyet majdnem tetszőlegesen megközelíthetük, az attól az eseménytől a pásodperc töredéke időig elmehetünk, de nm tudjuk pontosan, hogy mi játszódott le. Ez annak az eseménynek a neve, ami okozta a tér és anyag megszületését. Tehát nem foton.

    "amit sötétségnek hívunk a spejzban, az pedig sok-sok feketye lyuk, ahol a téridő egy másik irányban (tkp. a mienkhez képest "majdnem" visszafele" ) halad?"

    A feketelyuk óriási tömeg, ami olyan sűrű, hogy meggörbíti a teret és a fény sebessége sem elég a szökéshez.

    Az idő az, amit az óra mér. Nincs abszolút idő. Az ember azért találtaki ezt a fogalmat, hogy kategorizálni tudja az állapotváltozásokat. Így nem tud visszafele haladni, és emiatt nincs időutzás.

    "mi van ha az Univerzum úgy kifele ,mint befele is végtelen, és az sok kicsi, meg nagyobbacska bummocska.... csak úgy vannak, merthogy a végtelenben mindennek léteznie kell, még a semminek is?"

    A tértengelyek valós számokat tartalmaznak, így "az univerzum befele végtelen", de a tér nem kicsi meg nagy bummocska. Miért kéne a végtelenben mindennek léteznie? Ez logikailag blőd. Olyan általánosítás, ami nem alapul tapasztalatokon, ráadásul nem is falszfikálható, tehát magunkat csapjuk be vele.

    "mivan ha 4 dimenziós téridőben melyben élünk minket egy magasabb dimenzióból száműztek, és ha itt is rosszul viselkedünk, akkor majd a 2+1 dimenziós TV síkjában a Mónika sóban találjuk magunkat?"

    A tér maga jóval több, mint négy dimenzió. A húrelmélet minimum hét térdimenzióról árulkodik, de még fiatal tudomány, és még nem is értek hozzá. Dimenziók közötti konverzió végtelenszer veszteséges. Egyszerűen arról van szó, hogy az érzékszerveid csak a három dimenziós jelenségeket fogják fel. Ezért hiszed, hogy három térdimenzió van.

    "bárkinek 5 percen belül bebizonyítom, hogy az agyunk és TUDAT, nem más mint egy dimenziókonverter, amely olyan célgrafikus csippel IS el van látva amely BIOS szinten képes a 2+1 dimenziós televízió képét 3+1 dimenziós téridővé -valós időben- konvertálni?"

    Az, hogy a tévében látott képet az agyad a tapasztalatai alapján megeleveníti, még nem jelenti azt, hogy két térdimenzióból három térdimenziót hozott létre. Ennyi erővel ha rajzolok egy sárkányt, akkor az agyam egy élő sárkány létrehozására is képes. Nem láttam még élő sárkányt. Másrészt a Mónika sót is három dimenziós jelengésként tapasztaljuk fizikailag, ahogy a fotonok a három dimenziós térben mozognak, és az elektronok sem csapódnak le két dimenzióba, ahogy végigfutnak a katódsugárcsőben. A képnek magának is van fizikai három dimenziós kiterjedése a képernyőben.

    "mi van ha a sok elméleti okostojásnak, filozófusnak és vallási képviselőnek is mind igaza volt, (TAO, Buddha és Jézus) de főleg Einsteinnek, aki azt állította hogy minden inerciarendszer,így az emberi vélemény is relatív?"

    Ezt már kifejtettem. Hogy az emberi vélemény relatív az az, hogy erről a szarról te mit gondolsz, és én mit gondolok, és neked milyen rendszerszemléleted van, és nekem milyen rendszerszemléletem van, te mennyit tanultál arról, amiről beszélsz, és én mennyit...

    "mi van ha minden ebből a fotonnak nevezett nulladik dimenziós semmiből és annak irányvektorából épül fel, csak valahol látszik, valahol pedig nem, mert ott a téridő éppenséggel "majdnem" visszafele, halad, még a sötét spejzban is"

    Egyrészt nem fotonból épül fel, mert a foton bizonyos esetben úgy viselkedik, mintha anyag lenne, de nem anyag. Helyette ott a proton, elektron, neutron, antielemeik, ezen belül kvarkok, hidd el, nem fotonból épül fel a világ. És a világmindenség nem bináris 1/0 érték, ahogy a számítógép sem 1/0 értékekből áll, hanem a jelek bizonyos feszültségértéket elért vagy el nem ért áramok, a memóriában kondenzátor feltöltöttsége, vagy egy félvezetőbe ágyazott fémdarab töltéssel rendelkezése vagy nem rendelkezése jelenti a 0/1 állapotot.

    "mi van ha a sötétségnek hívott dolog, nem más mint a téridő visszafele haladásának töménysége (sűrűsége),és miért ne lehetne a fekete lyukaknak és az antianyagnak is ugyanúgy sűrűsége, mint a velünk párhuzamos, vagy majdnem párhuzamos téridőben haladó anyagoknak?"

    A sötétség az olyan környezet, ahova a látható fény hullámhosszú elektromágneses hullámok energiaszintje nem éri el az emberi szem küszöbszintjét. (Bár néhány fotontól már van akciós potenciál.) Tehát a sötétség az emberi érzékeléstől függő dolog, ezért nem általánosíthatod az univerzumra!

    "mi van ha egy fekete lyuk felé közeledve az eseményhorizontot átlépve az addig kívül levő "Univerzum" egy kis ponttá zsugorodik össze és az addig kis pontnak látszó fekete lyuk egy "nagy" bummá és a minket körülvevő végtelen nagyságú gömbbé tágul ki?"

    És mi van, ha nem? Mi van, ha a fekete lyuk egy bazi nagy tömeggel rendelkező playboy-maca? Ugyanannyira elképzelhető, mert nem láthatunk az eseménhorizonton túlra.

    "mi van ha az eseményhorizonton áthaladva, magán a 2 dimenziós és végtelen síkon haladunk át, ahol az idő nevű dimenzió egy "pillanatra" (egész pontosan az örökkévalóságig) kiesik?"

    Ez már totálisan értelmetlen.

    "mi van ha a "sötét anyag" se más mint a sötétlyukak összessége csak éppen más sűrűségben?"

    A fekete lyuk például észlelhető úgy, hogy párolog, illetve ahogy a tömeg feléje sűrűsödik. A sötét anyag elméleti megfontolásból lett kitalálva, mert úgy tűnik, a gravitációs jelenségek nem a tömeg létező formája szerint működnek. Lehet, hogy a sötétanyagot egy általunk még ismerertlen jelenséggel kiegészített gravitációs képlet is feloldja.

    "mi van ha a neutrínó is egy foton, csak annál kisebbnek látszódik?"

    A neutrínó gyenge kölcsönhatásban részt vesz, a foton nem, így nem lehet foton. És még húszmillió dologban különbözik. Ahogyan az autó nem kicsi ház.

    "mi van ha a gömbvillám is komplett Univerzum nagy bummal, csak más a sűrűség, és idő faktora mint a mi Univerzumunknak?"

    Nem, a gömbvillám ionizált plazma.

    "mi van ha végtelen=0=1 a matematika LEGFONTOSABB ALAPTÉZISE???"

    A végtelen nem egy szám, hanem egy elméleti határérték. Egy forint az nem nulla forint. Ha ebben nem hiszel, akkor ne higyj a megvilágosodásban sem. És a "legfotosabb" szó nem matematikai kifejezés. És nem lehet tétel, mert a nulla definíció szerint nem egy.

    "és végül: mi van ha Jézusnak is igaza volt, és a "Legyen világosság!" , nem más mint a nagy bummunk kezdete?"

    A kozmológia egzakt tudomány. Bárminemű teremtéstörténetet ráhúzni a legtisztább fizika megsérése. Ennyi erővel a "Legyen világosság!" lehet a fingom meggyújtása is, amelyben új idegen életek születnek.

    "mi van, ha a 2 dimenziós síkot, maga az idő nevű dimenzió hajlítja egy 2+1 dimenzióban elhelyzezkedő gömb felszínévé, és ugyanez az idő nevű dimenzió, illetve anmak haladási irányvektora határozza meg a 3+1 dimenióban, hogy a gömbön belül, vagy kívül vagyunk-e?"

    Az idő az, amit az óra mér, emberi mérési fogalom az események kategorizálására. Nem hajtogat térdimenziókat.

    "mi van ha a galaxisok azért tágulnak látszólag gyorsulva a gömb felszínéhez látszólag közeledve, mert azok valójában befele igyekeznek egy inverz téridőből kintről, csak mi téridőnkben a folyamat visszafele játszódik le?"

    Nem a galaxisok tágulnak, hanem maga a tér. Nincs inverz téridő, mert az idő az, amit az óra mér, és nincs időutazás.

    "Vannak akik elolvassák, és vannak akik megértik, a dolgokat. Én ez utóbbiba tartozom."

    Ezen röhögtem sokat. Vannak, akik azt hiszik, hogy értik a dolgokat, holott azokat nem megismerik, hanem a seggükön ülve kifilózzák, kitalálják. Erre bárki képes. A világot összefüggéseiben látni, megérteni, Einsteint olvasni, és úgy megérteni a teret és időt. Azt kell. Az nehéz. Azt nem tudja mindenki. Ez nem az.

    "Próbáld meg az alább feltett kérdéseim összességét válasszá konvertálni az elmédben lévő fekete lyukban és ki fog benne fordulni a téridő. Ezt hívják nemes egyszerűséggel: megvilágosodásnak."

    Ezt hívják LSD-nek.

    Ez nem megvilágosodás, hanem tudatlanság. A megvilágosodás az mindentudás. Ez minden tudás hiánya, de arról stabil nézőpont. Nem más, mint bölcsészrizsa. Bazmeg, ezt fizetjük az adónkból, hogy ilyenek átmennek érttségin, és ilyenek végeznek a felsőoktatásban!

    A végtelent egy rendkívül általános iskolás fogalomként kezeled! A végrelen, végtelenül kicsi és végtelen kis részre felosztott egyenes szmlélete tőled olyan távol van, mint amivel középiskolás geometriából nem lehet kettessel átcsusszanni.

    "Ezért minden tudásnál, fontosabb a bölcsesség!"

    Az utolsó mondatodról önmagában tudnék írni három oldalt, hogy bebizonyítsam, miért az ellenkzője az igaz. Az, hogy elmélkedsz a világról, az nem a világ, a világot megismerni kell valós formájában. Ennek egyetlen létező módja a természettudományokon kersztül a világegyetem alapvető törvényeinek, összefüggéseinek megismerése. A világ megismerhető, és a természettudomány konvergál a létező világ valóságához. Tudom, bonyolult és kényelmesebb a seggeden ülve filózgatni, mert a termézettudományok megtanulása fáradtságos dolog, energiát kell befektetni a tudás megszerzéséhez. Te ezen tudás teljes hiányosságáról adtál tanúbizonyságot. Vagyis a világ ismeretének teljes hiányáról. Akkor hogy hiheted azt, hogy felfedezheted a világ valóságát? Hogy értheted a világot, ha gőzöd sincs, hogy mi az, hogy működik? Hogy hiheted azt, hogy ismered a világot, ha nem is érted, és soha nem is foglalkoztál a megértésével? Hogy állíthatod, hogy megvilágosodtál a világról, ha nem ismered és nem érted?

    Javaslom, ne szarfórumokat olvass, hanem olyan munkákat, amik elimert tudsok írtak. Vagy ha legalább leírsz olyan fogalmakat, mint foton, neurtínó, feketelyuk, akkor előtte nézd meg Wikipedián, hogy mit jelentenek valójában.