#13
Az elméleteddel csupán annyi baj van, hogy mind a mai napig jelen van ez a brutális erőszak. Ez nem ezen korok sajátosságai, akkor mégis miről beszélünk?
A másik érvem, hogy mégis mi a fene értelme van 100% erőszakot nézni a moziban?
Most nem a horrorfilmekről beszélek, vagy Tarantinoról, vagy bánom is én miről, mert azok legalább FILMBE szedik ezeket a dolgokat. De az, hogy egy palit órákon keresztül szadiznak, az nekem semmilyen kielégülést nem ad, inkább csak a homlokomra csapok ezen a primitívségen. Persze itt főleg a Passióról beszélek, az Apocalypto legalább körbebástyázta magát más rétegekkel is, ami miatt rá lehet húzni a film jelzőt is. Én el tudom viselni az erőszakos filmeket, de ha az erőszak mellett nem áll semmi, akkor az CSAK erőszak, innentől kezdve meg unalmas és bárgyú. Kb olyan, mintha órákon át azt nézném, hogy két ember csókolózik. Én elhiszem, hogy az a szeretet, de mégis mi a fenének nézem én ezt?
A Passió sikere az emberek vallásosságának és perverziójának tudható be, nem pedig a filmművészeti értékének. Jómagam sem vallásos nem vagyok, sem perverz, akkor mégis mit szeressek benne?
A film tanulságaival sem kell jönni, mert a tanulság nem a szadizmusban lelhető fel, az csak egy állapot, amiben megmérettetik a jellem (ugyebár Jézus jelleme). De Jézus jellemfejlődése nem a kínjaiból ered, az csupán élete szomorú és kegyetlen vége. Komolyan ennyire magával ragadó lenne az emberek számára ez a "történet"? Hát ez elég szomorú!
Persze én nem akarlak meggyőzni semmiről, ez csupán az én nézőpontom. Ha szereted a Passiót, akkor nézd meg minél többször, egy idő után úgyis meg fogod kérdezni magadtól: "Khm... Mivel is lettem több ettől a filmtől?"
#13