• ozric
    #9
    Nagyon is tisztában vagyok avval amit írsz, de azért nem ilyen egyszerű a dolog. Szerintem is nagyobb nemzetközi jogi harmónia szükséges. De. Sok cég, élükön a Microsofttal, úgy tesznek mintha az EU határain belül is érvényesek lennének a "szoftverszabadalmak". Pedig nem így van. Az EU 2004-ben elég keményen kiosztotta az Microsoftot (lásd ítélet), amiért a nem létező szoftverszabadalmakra hivatkozva nem volt hajlandó a piaci versenyt garantáló dokumentációkat kiadni. Tehát most is csak azért követelőzik, hogy a saját szabályai szerint játszhasson. Pedig ha az EU területén lennének az EU ügyfeleket kiszolgáló szerverei, akkor nem lenne mindez olyan nagy gond. De mindezt nem lépi meg, hanem csak követel.

    122 Az ideiglenes intézkedés iránti kérelmében a Microsoft előadja, hogy egyes kommunikációs protokollok – amelyeknek átadását a Bizottság előírta – szabadalmi oltalom vagy az általa 2005 júniusa előtt benyújtani szándékozott szabadalmi bejelentések hatálya alatt áll; számos szabadalmi bejelentés az ügyfélszámítógépekhez és a szerverekhez való operációs rendszerek egyes aspektusaira vonatkozik, és érinti a Határozatban leírt kommunikációs protokollokat is. A Határozat időbeli hatálya korlátozásának hiánya azt jelenti, hogy a jövőbeni szabadalmak a Határozatban előírt kötelező licencia tárgyai lennének.
    Forrás: 2004-es ítélet