• remark #267
    "Véleményem szerint nem is igazolja."
    Te azt írtad, hogy cáfolja, én pedig ezt megcáfoltam, tehát kiderült, hogy esetenként tévesen érvelsz a kritikádban - és ennyivel előrébb is vagyunk.

    Aztán jó lenne most már tisztázni, hogy szerinted kinek a kezében van most a hatalom. Eddig még azt mondtad, hogy a nép kezében van, amiből következik, hogy a politikus csak egy szolga, így eleve nem hasonlítható a királyhoz. Egy szolgát jogosnak tűnhet bármikor szemen köpni, és ez nem a nagy szabadságunkból következik, hanem abból, hogy a politikus csak egy csicska. És az emberek így is gondolnak rájuk. A királynak viszont hatalma van, ezért nem kellett a királyoknak annyit "bujkálniuk", mert nem volt olyan egyértelmű a gondolat, hogy jogos a királyt szemen köpni.

    Az emberek viszont a gyakorlatban látják, hogy nekik nincs hatalom a kezükben, és felteszik a kérdést, hogy ha nekik nincs hatalmuk, akkor kinek van? Ezért kell a politikus, hogy azt hidd, hogy nála van a hatalom. Annyira nyílttá teszik a politikával/politikusokkal kapcsolatos kérdéseket, hogy te azt sejtsd, hogy ők irányítanak, de azért annyira már nem láthatod a részleteket (államtitok), hogy vissza is tudd követni hogy kinél van a hatalom. Azt látják az emberek, hogy a képviselők kezében nincs hatalom, mert a képviselők nem végeznek effektíve semmi munkát. Azt sejtik, hogy a pártok vezetői kezében van a hatalom, és erre a színjáték rá is játszik: látványos ál-harcok folynak a TV-ben, ami nyilvános, és ezt megtudhatod, de semmi más részletet az ég világon nem tudhatsz meg (sötétített ablakú limuzinok, zárt ajtók mögötti egyeztetések).

    Tehát neked nincs hatalom a kezedben.
    Akit megválasztasz, annak nincs hatalom a kezében.
    (Ne másold ki a wikipédiáról a demokrácia definícióját válaszképp, ha megteszed, nem fogok veled tovább társalogni. Gondolkodj, és aztán a saját véleményedet írd le.)
    Maximum arról vitatkozhatunk, hogy a pártok vezetőinek van-e hatalom a kezében.

    Ha megnézed, hogy a király mi felett rendelkezett (mi felett volt hatalma), és a pártok vezetői mi felett rendelkeznek (mi felett van hatalmuk), akkor azt kapod, hogy a pártok vezetői se rendelkeznek semmi felett ami hatalmat biztosítana nekik. Minden létező erőforrástól el vannak zárva, legyen az a pénz, vagy ásványkincsek/energiahordozók.

    "A demokráciában nagyobb az ember szabadsága, így jobban vissza tud élni vele."
    Ez szerinted megint egy axióma, amit nem is kell alátámasztani. Szerintem meg nem nagyobb a hatalommal szembeni szabadsága - mert ugye ez a téma. Semmivel se tehetsz ma többet a pl. politikusok ellen mint a nemesek ellen tehettél. Sőt, szerintem kevesebbet.

    "Elég anarchisztikus körülmények uralkodnának, ha ez előfordulna. A nép hébe-hóba lincselgetné a vezetőit. Ahogy az elmúlt évben kivégztek például négy cigánycsaládot. Ez azt bizonyítja, hogy a népnek több hatalma van a politikus felett, de ez nem jelenti azt, hogy az ország vezető nem a nép javára veszetette vonla el a hatalmát az elmúlt évszázadokban."
    Mi bizonyítja ebből azt, hogy népnek több hatalma van a politikus felett? Hogy lincselheti a cigányokat? (Meg egyébként is milyen példa ez?)

    "Átfogalmazom a kérdésemet: Isten miért úgy teremtette meg az embert, hogy sohase ismerje meg teljesen a világot?"
    Ez megint csak a te feltételezésed, hogy nem ismerheti meg teljesen a világot.

    "Így Isten közvetetten úgy teremtette meg a világot, hogy mivel elméleti korláta van a megismrésének, mindig lesz titok maga, az ember számára."
    Miért lenne elméleti korlátja a megismerésnek? Ezt mondogatjuk több ezer éve, aztán mégis: évről évre többet tudunk.
    Valamint mióta számít az titoknak, ha valamit te nem vagy képes felfogni? A fizika talán titkolózik? Mégis, mikor letesznek elém egy ezer oldalas könyvet, a harmadik oldal után elalszom. És ebből mi következik? Talán az, hogy a fizika titkolózik? Pedig érdekes mód, van aki mind az 1000 oldalt érti és alkalmazza. Hogy lehet ez?

    "A titok olyan ismeret, adat, információ, amely egy adott időpontban vagy időszakban csak korlátozott körben ismert vagy korlátozott."
    Nem az a lényeg, hogy mi a titok szó definíciója a wikipédia szerint. Az a lényeg, hogy a szerző miről beszél.
    Szerintem, ha felírok kis betűkkel egy szót egy lapra, és a falra teszem olyan távolságra, hogy te azt nem tudod elolvasni, de közben téged semmi se korlátoz abban, hogy addig közeledj a falhoz míg végül el tudod olvasni a szót, akkor ebben az esetben nem beszélhetünk titokról. Csak azért mert valamit nem tudsz, attól az nem lesz titok. A titok attól titok, hogy az ismeretet elzárják előled. Ha nincs elzárva, és te szimplán nem veszel róla tudomást, az nem titok.
    Ha viszont egy sor rendőr áll előtted, akik beverik a fejed amint egy lépést teszel előre, akkor az innen kezdve titoknak számít, hogy mi van a papíron.

    "Én a mondatnak a szerző által értett értelmét cáfoltam meg."
    Én meg pont arra próbálok rávilágítani, hogy te a te értelmezésedről beszélsz (ahogy én az én értelmezésemről) és ezért nem fogalmazhatnál úgy, hogy a szerző által értett értelmet cáfolod. Nem azt. Pont azzal kapcsolatos az érvelésem, hogy szerintem te nem jól érted hogy a szerző miről beszél akkor, mikor azt írja hogy az Istennek nincsenek titkai.

    "Ő szó szerint vette a mondatot, és ezt cáfoltam meg."
    Nem vette szó szerint. Szimbolikus a megfogalmazás, és a kérdés csak az, hogy milyen értelmet pakolunk a szimbolika mögé. Te olyat pakoltál, amit meg tudsz cáfolni, én meg olyat, mellyel egyet tudok érteni.

    Ezért is inspiráltad ezt a gondolatot:
    A tudós: Szét tudja szedni az építőelemeket úgy, hogy bebizonyítsa, hogy az így kapott részek értelmetlenek, azaz az építőelemek is értelmetlenek.
    A bölcs: Össze tudja rakni az építőelemeket úgy, hogy az egész aztán értelmet nyerjen, azaz így az építőelemek is értelmet nyernek.

    "Persze, hogy hibás következtetésre juttta, ha a szerző hibásan indult ki a mondatból. A szerző a titkot, mint egy Istentelen dolgot, és Istnt, mint a mindentudást és világosságot említette, amivel csak annyi célja volt, hogy éretesse: "Akinek titkai vannak, azok pokolfajzatok"."
    Még mindig nem érted az Isten szót amit használ. Felejtsd el a vallásokat. Az egész hozzászólásban nincs is szó vallásokról, pokolról. Ezt te képzeled bele, mert megláttad az "Isten" szót, és egyből beindult a fantáziád, elővetted a képzettársításaidat, sztereotípiáidat, ahogy azt a legtöbb ember tenné. De most erőltesd meg magad, és lépj ezen túl. Nem az a kérdés, hogy neked mi jut eszedbe azt a szót látva, hogy "Isten", hanem az, hogy vajon a szerzőnek mi járhatott az eszében mikor ezt leírta.

    "Hogy megpróblja súlyosbítani a gondolatát. Erre írtam, hogy egyrészt félreérti a mondatot, másrészt, ha nem is értené félre, akkor is hülyeséget beszélne."
    Nem értheti félre a mondatot, mert ő írta. Fordítva ülsz a lovon. A fejében megfogalmazódik egy gondolat, és ezt papírra vetette. Nem azt kellene nézned, hogy neked mit jelent a mondat amit leírt, hanem hogy neki mit jelenthetett.
    Pontosan ez a szövegértelmezés problematikája. Ha szöveget értelmezünk, akkor megpróbáljuk kitalálni, hogy a másik mire gondolhatott, mindezt abból próbáljuk megállapítani, hogy milyen szavakat vetett papírra. Mert abban gondolom egyetértünk, hogy a gondolatot nem lehet száz százalékosan formalizálni (=megfogalmazni, és papírra vetni).
    Ez a tudomány problémája is: nincs olyan modellje, ami a valóságot 100%-ban tartalmazza, kizárólag egyszerűsített modelljei vannak. A tudósok ilyen világhoz vannak szokva, ebben mozognak otthonosan (ami nem a való világ!) és ezért képtelenek a szövegértelmezésre (képtelenek a való világ értelmezésére). Ezért mondják az olyanokra, mint én, hogy bölcsészek vagyunk.
    Pedig én pl. mérnök vagyok. Csak az évek alatt annyit tapasztaltam, hogy a gondolkodásmódomat nem határozza meg már az, hogy milyen papírom van.

    "De örülök, hogy szövegértelmezési és vallási kijelentésekbe kötöttél csak bele."
    A "belekötöttél" kicsit erős kifejezés. Bemutattam álláspontunk különbözőségét, azaz azt, hogy ugyanazt a szöveget máshogy értelmezzük, és ebből a máshogy való értelmezésből teljesen más végkövetkeztetésre lehet jutni.
    És ez nem valami "csak" dolog, mert az alapvető probléma a "tudósokkal" pont az, hogy a szövegértésük csapnivaló. Azt hiszik hogy a kommunikáció (meg az élet is) matematika, és úgy is állnak hozzá.