Az első, ami szerintem vitathatatlan, Ryan Paris messze felülmúlta az elmúlt években a nyolcvanas évekbeli teljesítményét.
Sokkal jobb zenéket csinált az elmúlt években, mint az abszolút favorit nyolcvanas évekbeli Dolce Vita.
Ken Laszlo, ALbert One, Savage új zenéi is felveszik a versenyt a harminc évvel ezelőttiekkel szerintem.
F.R. David is villantott nálam a Taxi-val, amit majdnem jobban szeretek, mint a Words-öt.
És akit második favoritként nem hagynék ki, Grant Miller, a One Day semmivel sem rosszabb annál, mint amit csinált harminc évvel ezelőtt.
Sőt..... tökéletesen megkomponált, csúcs szuper euro disco zene szerintem.
Jő, a Red For Love-ot nálam nem viszi, mert azt überelni lehetetlen..... de primer kedvenc nálam az idén.
Úgyhogy a stílus él és virul, előadói is élnek és virulnak, s ennek örüljünk, kár keseregni azon ami elmúlt, mert a Hey Hey Guy, Bolero, Red For Love, Turbo Diesel időszaka már nem jön vissza, ezt mindannyiunknak tudomásul kell vennünk.
Van rengeteg új zene, új előadók és régiek is, de szerintem utóbbiakat nem érdemes a harminc évvel ezelőtti zenékhez mérnünk, hiszen más világ volt, gondoljunk csak bele, hogy reszkettünk egy rádió felvételéért, vagy egy kazettáért.
