-
#18058
Valamilyen szinten (bár most épp nem negatívan) én is meg lettem említve (én lennék a Muchacy), tehát egy gondolat erejéig beleszólok, bár lehet hogy nem kéne.
Ami azt illeti én az elején mindig dícsértem Mike zenéit, amikor még járt errefelé, azóta is meghallgatom, ha rak fek újat valahová. Igen, én is értesülök róla egyből, ha van ilyen, magam is ismerem az elérhetőségeket - anélkül, hogy az első számú fanok értesítenének róla...
Én már nem nagyon kommentálom, ha tetszik, vagy ha nem. Enélkül is - a mellékelt ábra alapján - szít elég indulatot a dolog. Nem vonom kétségbe azt, hogy jó dallamokat csinál, elismerésem és Diókát is megilleti, mert a látvány is érdekes, amit hozzátesz. Én semmiképp sem mondok rá rosszat, annál is inkább, mert én még csak hasonlót sem tudok kreálni. Azt viszont nagyon nem komálom, ha valakit már-már ajnároznak, akármit is csinál, ha mondjuk átírná italo stílusra a boci boci tarkát, akkor is mesterkézről zengnének ódát... ez a fajta rajongás már taszít.
Erről nem Mflex tehet, ő legalább bölcsen a háttérben marad, talán érdekli a kritika, talán nem, mindegy.
Az meg, hogy valaki kimondja, hogy valami neki nem tetszik? Mondja! Aki emiatt a torkának ugrik, azzal valami gond van. Lehet képviselni más véleményt, de akkor azt kell mondani, hogy "de nekem tetszik és szerintem ezért meg ezért jó", de sértődötten egy oldalon keresztül szapulni... És Atiapuka reakciója erre nem jó, ha az, hogy akkor inkább nem is mondok véleményt. Sajnos a politikában is ez vezet mindig oda, hogy egyesek ráerőltetik az akaratukat másokra és azok már nem merik kimondani a véleményüket sem! Állítólag szólásszabadság van és szabad vélemény nyilvánítás. Senki sem gázolt bele senkinek a becsületébe még, azt hiszem legalábbis.
Az sg fórum pedig nem a legalja, ezt a hülyeséget be ne vegyétek már. Ezt azok hirdetik, akik sértődötten "kivonulnak" innen és ettől okosabbnak és felsőbbrendűbbnek érzik magukat.
Ha ettől kevesebbet töltenének a gép előtt (pl. facebook) és több időt a természetben és a szeretteikkel, akkor meg is érteném.
Na, ennyi.
