Justil#89
ez az egyik, amit gulyasandras írt, illetve igazából általánosságban elmondható, hogy te is aktívan részt veszel annak eldöntésében, hogy mennyire nehéz.
kezdődik mindez a karaktergenerálással. ugye nem fix számú pontot kell elosztani a tulajdonságok közt, hanem a randomizáló gombra kattintva random mennyiségű pont generálódik. nyilván bizonyos keretek között, de ez olyan 60-95-ig is terjedhet akár, és míg az alsó határnál egy kifejezetten gyenge, 95 pont szétosztása esetén már eleve 1 félisten kaliberű karakterről beszélhetünk.
aztán ott van még maga a nehézségi csúszka, a menüben. ha feljebb tolod, a monsták több életerővel jönnek, nagyobbat pofoznak, stb.
és végül ott vannak azok a modok, amikről korábban írtam. van 1-2, ami olyan szinten megnehezíti a játékot, hogy még egy csumára feltápolt csapat is simán elvérezhet pillanatok alatt :) pl az egyik a ToB végén levő ütközetbe, vagyis a végső csatába a meglevőek mellé behozza még a SoA főellenségét is, meg még 1 pár high-level monstát. na ott tökmind1 hogy mit és mennyire tápoltál odáig, mindenképpen izzadni fogsz :D