• NEXUS6
    #96
    Én nem azt mondanám, hogy idealista, sokkal inkább naív, vagy inkább infantilis. Persze ez egy mese, a jó meg a rossz harcáról. Illetve ha kicsit tovább akarunk menni, akkor az az értelme, hogy rávilágít, hogy ez a rossz bennünk van fehérekben és először talán ezt kell legyőznünk, ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket ebben a világban, a Földön.
    Csak szerintem meg mi fehérek, már sokkal többet legyőztünk magunkban, mint bárki más ezen a bolygón!
    Senki más nem adott jogokat a nőknek, mozgássérüteknek, kisebbségeknek elöttünk, senki más nem tartja olyan fontosnak a környezetvédelmet mint mi. Olyannyira, hogy mostanában már inkább vissza kéne vennünk a nagy önmarcongolós mások előtérbe helyezéséből. Mert hogy a következő években valszeg még több konfliktus lesz a világban, amikben ha engedékenyek leszünk, akkor ugyan a Jósiten majd megjutalmaz bennünket, de az unokáink nem fognak megdicsérni érte, merthogy nem lesznek, ellentétben azokkal, akik meg erőszakos kis geciként érvényesítik az érdekeiket. Nem mondom, hogy vissza kell venni, abból amit eddig adtunk, pl Európa a világ "legzöldebb" kontinense, csak várjuk meg amíg mások is legalább ennyit letesznek az asztalra.
    Amúgy igen is a fehéreket pocskondiázza: a főnökök mind fehérek voltak, a lázadó valami latin-amcsi csaj volt, a négereket meg szokás szerint leütötték a filmben (ha jól emléxem az őr volt a börtönben), keletiek meg nagyjából kimaradtak. Sztereotípia, sztereotípia hátán!