• djhambi
    #89
    OFF

    A harci helyzetaz, hogy baromira nem az eszme fejtája a mérvadó, Madách óta tudjuk, hogy sosem az eszme számít, hanem az emberi tényező. Lehetn élni boldogságban, békességben diktatúrában, feudális körülmények között, kommunizmusban, vagy demokráciában, de az ember önmagában olyan rongy, hogy egyik eszmében sem tud boldogan élni. Mindig lesz olyan, aki a másikra tör, és satöbbi. De ez belénk van kódolva. Ez töménynek fog tűnni, de a világon minden szenvedésért és szopásért Isten tehető felelőssé, de Isten senkinek sem tartozik felelősséggel,legalább bennünk lehetne annyi, hogy basszus, szar az egész! Fortyogó, ótvaros, bűzös fekália!

    Sokszor mondtam már ezeket, de örök érvényűek, és minidig elsüthetők. Bocsánat.

    ON