• caprocorno
    #6
    Tökéletesen igazad van!!! Az néhány 10-ezer hátartásban elérhető szolgáltatásait úgy reklámozza a T-(hát hogy mik ők most meg nem mondom, sistem, mobil,vagy mi a tök) tehát úgy reklámozzás, mintha az a leutolsó eldugott viskóban is elérhető lenne,ahol van telefonvonaluk. Én is megrendeltem, tuti minden, mondja az ügyintéző, a futár meghozta a modemet, aztán mikor aktiválták, kiderült, hogy csak 512 Mb/s-al megy a cucc. Természetesen én enm ezt kértem, hanem a leggyorsabbat. Azonnal lemondtam, de persze elméletileg ezt nem lehet így, mert nem tudja azonnal inaktiválni, viszont én akkor küldjem vissza a modemet, vagyis vigyem be egy T-pontba. A modem azóta is itt figyel a pocon, a számlát visszaküldtem egy kísérőlevéllel, de túl emberi hangvételben volt megírva. Újra jött a számla, a nemlétező szolgáltatásról, no ekkor bedurant az agyam. Kevésbé emberi hangvételben elmondtam amit gondolok, és követeltem, hogy megkaphassam a hanganyagot amit ugye "fölvettek" a telefonos beszélgetés alatt. Persze az is egy nagy kamu az egész, nincs semmiféle fölvétel. Erre a levélre már nem válaszoltak, de nem is küldtek több számlát. Szemét egy banda, sokkal súlyosabb büntetést érdemelne mindegyik.