• KillerBee
    #99
    A #96-ban és #97-ben leírtak minden szavával egyet tudok érteni, én sem írhattam volna le jobban.

    Az energianövények dolgában már nem egészen, de erről majd talán holnap, mert még utána akarok nézni pár adatnak. Addig is:

    Brazíliában tudomásom szerint nem kukoricából, hanem cukornádból készítik az etanolt. Ennek sokkal jobb a hatásfoka, kevesebb gondozást igényel, ám a mérsékelt égöv alatt nem termeszthető, számunkra tehát nem alternatíva.

    Az ország alapterületének több mint felét az USA-ra írtam, nálunk kisebb az egy főre jutó üzemanyag-fogyasztás, ennyiből némiképp kedvezőbb helyzetben vagyunk.

    #84: "5000 km2 terület bevetése energianövényekkel NEM emelné az élelmiszerárakat! "

    Szerintem igen, de nem azért, mert nem maradna terület az élelmiszer-termelésre. Az energianövények termesztése, már csak a szubvenciók miatt is, jövedelmezőbb lesz, ezért a gazdák átállnak az energianövények termesztésére, ebből fakadóan csökkenni fog az emberi fogyasztásra megművelt terület nagysága, ez pedig áremelkedést indít be. Ez a folyamat akkor is beindul, ha még bőven van megműveletlen terület.

    #82: "Csak egy dolgot nem vettél figyelembe: Sok nagyságrenddel olcsóbb 1000 km2 területet bevetni (ezt MA bármikor meg tudja oldani néhány gazdaság) mint 1000 km2 napelemet építeni, erre MA még az USA sem képes."

    Ezt nem is vontam kétségbe, ezért is írtam, hogy ezzel NEM a napelemeket akarom népszerűsíteni, hanem annak abszurditását akarom érzékeltetni, hogy valakik energianövényekkel remélik fedezni az ország energiaszükségletét. (Napelemből mellesleg elég lenne huszadannyi is, azaz 1000km2 helyett 50km2, de máshol már tárgyalt okokból ezt sem látom megvalósíthatónak.)