• Ildestric
    #105
    Tisztázzunk valamit. Soha nem mondtam, hogy a középkor szintjére kellene visszasüllyednünk. Már csak azért sem, mert a fejlődés alapja a generációk tudásának átörökítése, a tapasztalatok hasznosítása. Ez minden nemzet esetében más és más, éppen ezért nagyon fontos a párbeszéd.

    Kérlek ne sarkítsd ki, amit írtam. Szerintem egészen egyértelmű volt. A házas példádon keresztül úgy lehetne bemutazni, hogy a felépített háznak nem szabad maradandó károkat okoznia a környezetében, tehát kizárólag természetes anyagokból szabad építkezni, a ház működésében nem keletkezhet olyan hulladék, ami nem hasznosítható, és meg kell oldani a kis közösségeken belüli teljes önellátást (ahogyan ez a régi falvakban megvalósult).

    Ahhoz, hogy erre érdemben válaszoljak, kérlek deffiniáld, mit jelent számodra a civilizáció, mert korunk egyik legnagyobb problémája pont fogalomkészleteink eltorzulása.

    A népességnek oly módon kell kiegyenlítődnie, hogy a területek lakhatóságával kerül arányba, tehát az élethez szükséges feltételek elegendőek mindenki számára. Ez csak, mint már leírtam, önállóan, kis közösségekben valósítható meg, amik leválnak a jelenleg őket fosztogató rendszerről. Félreteszik például a teljesen fölösleges résztartalékos bankrendszert, az egymással folytatott kereskedelemben nem a saját gazdagodásukat helyezik előtérbe, hanem a másik fél jólétét tartják fontosnak. Ha ezt megértjük, az vezet megoldáshoz. Ez az az út, ami még megvalósítható a mi irányításunkkal. Akinek lehetősége van erre, annak kötelessége így cselekedni, és segítenie a többieket. Meglepően sok dolog érhető el munkával, és erkölcsös élettel.

    Mint azt leírtam: ember nem ítélkezhet emberi élet fölött, viszont mindent el kell követnie annak megmentése érdekében.

    Amit innentől írsz, azzal teljes mértékben egyetértek. De ezen "reális és jogos emberi szükségletek" ma nem valósulnak meg, és nem is tudnak megvalósulni jelen ismereteink alapján (ami a nyilvánosság számára elérhető, persze).