#164
Elkezdtem továbbolvasni a Mein Kampf-ot, komolyan mindenkinek javaslom! (innen is le tudjátok szedni).
"Abban az idõben borzalommal láttam a végzet közeledését, amelynek, ha alkalmas idõben fel
nem tartóztatjuk, az összeomláshoz kell vezetnie.
Mialatt a zsidó az egész nemzetet meglopta és saját uralma alá kényszerítette, a "poroszok"
ellen izgatott. Akárcsak a harctéren, otthon sem történt e mérgezési propaganda ellen semmi.
Mintha nem is sejtették volna, hogy Poroszország összeomlása még távolról sem jelenti
Bajorország felvirágoztatását, sõt ellenkezõleg, bármelyik zuhanása a másikat is magával
rántja a mélységbe.
Rettenetesen bántott ez a magatartás. Én ebben csak a zsidóság nagystílû fogását láttam,
amellyel magáról a másikra tudta terelni az általános figyelmet. Mialatt a bajorok és poroszok
egymással veszekedtek, õ kihúzta alóluk a létfenntartás talaját, mert mialatt Bajorországban
Poroszországot szidták, azalatt a zsidó megszervezte a forradalmat, és tönkretette
Poroszországot Bajorországgal együtt."
"A zsidók értettek mindig a legjobban ahhoz, hogyan lehet a hazugságot és rágalmat saját
maguk javára kihasználni, hiszen egész létük egyetlen nagy hazugságon épült fel. Azt állítják, hogy a közösségük nem egyéb vallási szövetségnél, pedig valójában faji szövetség ez a szó legszorosabb értelmében. Ezt az igazságot az emberiség egyik legmagasabb szelleme szögezte le örök érvényû megállapításával akkor, amikor õket a "hazugság nagymesterei"-nek nevezte. Aki ezt nem akarja meglátni és megérteni, az sohasem támogathatja az igazság gyõzelmét e világon"
"Mindez természetesen egyrészt a zsidóság végtelenül ravasz taktikájának, másrészt a titkos
tanácsosok butaságának és együgyûségének a következménye volt. A zsidó sokkal okosabb
volt annál, semhogy az egész sajtót egyszerre egységesen vezette volna támadásra. Nem! Az
újságok egy része arra való volt, hogy fedezze a többit. Amíg a marxista újságok a legaljasabb
módon üzentek hadat mindennek, ami az emberiségnek szent, a legszemtelenebb módon
támadtak az államot és a kormányt és egymás ellen uszították az egyes néposztályokat, addig
a polgári demokratikus zsidó lapok kitûnõen értettek ahhoz, hogy a "híres tárgyilagosság"
látszatát keltsék. Kerültek minden durva szót, mert tisztában voltak azzal, hogy az üresfejû
emberek a külsõ után ítélnek és nem képesek a dolgok mélyére hatolni. Emiatt a dolgok
értékét csak külsejük után ítélik meg, nem pedig belsejük után. Ezen emberi gyöngeségnek
köszönhetik saját fontosságukat is."
"Lelki életünk elzsidósodása és nemi ösztönünk pénzre váltása elõbb-utóbb
tönkreteszi egész fiatalságunkat: a természetes érzéssel bíró, erõs gyermekek helyébe az
anyagi célszerûség siralmas koraszülöttei lépnek."
És tényleg van benne faji elmélet, miszerint zsidókkal nem szabadna keveredni.
"Minden faji keresztezõdés eredménye röviden összefoglalva tehát a következõ:
a) a magasabb rendû faj színvonalának csökkenése;
b) testi és szellemi visszafejlõdés, az ezt kísérõ, talán lassú, de biztos pusztulás.
Ha elõsegítjük az ily irányú fejlõdést, bûnt követünk el a Teremtõ akarata ellen. Ha a
természet logikája ellen lázong az ember, akkor azok ellen az elvek ellen küzd, amelyeknek
saját maga emberi létét köszönheti. Természetellenes cselekvéseinek tehát önnön pusztulását
kell maguk után vonniuk.
A zsidó szemtelenséggel rendelkezõ modem pacifista erre természetesen azzal válaszol: "Az
ember gyõzedelmeskedik a természeten"."
Jah és még 1-2, ami kiírtásról szól:
"Nagy küzdelemrõl van szó. Ennek elsõ feladata nem a népi államfelfogás valóra váltása,
hanem a meglévõ zsidó felfogás kiirtása."
"Oroszország már századok óta emésztette belsõ rétegeinek ezt a germán magvát, amely ma
úgyszólván teljesen kiirtottnak és megsemmisítettnek tekinthetõ. Helyét a zsidó foglalta el.
Amennyire lehetetlen, hogy az orosz nép saját erejébõl e zsidó jármot lerázza, éppen annyira
lehetetlen viszont, hogy a zsidó ezt a hatalmas birodalmat hosszabb idõn keresztül uralma
alatt tartsa. A zsidó nem szervezõ elem, hanem ellenkezõleg, a rombolás megszemélyesítõje.
Ez a keleti óriási birodalom megérett az összeomlásra. Oroszország zsidó uralmának vége
egyben Oroszországnak mint államnak is a végét jelenti. A sors bennünket arra választott ki,
hogy szemtanúi legyünk olyan katasztrófának, amely a népi fajelmélet helyességének
leghatalmasabb bizonyítéka."