BlackRose#25
Ezek nem potyautasok amiről te beszélsz az politikai (és nem piaci) módszerekkel biztosított jövedelemből élő emberek és inkább a parazita vagy roszabb esetben a ragadozó szó illik rájuk ha ezt szándékosan teszik vagy szerencsétlen szegény emberek ha valami okból nem tudják produktívan eltartani magukat (mert ilyen is van azért sok).
A potyautas az aki a köztulajdont úgy használja, hogy nem járul hozzá annak finanszírózásához, pl. nem fizet adót vagy esetenként magántulajdonban levő eszközöket is használ ingyen, pl. olvas az ablakom előtti fénynél, hozzájárulás nélkül alkalmazza a nyilt szoftvert, letölti az mp3-at a netről stb. tehát egy nem monetáris vagy nem monetáris gazdasági csere része de úgy, hogy nem nem járul hozzá a produkcióhoz habár mondom a nyilt szoftver esetében a prosumer (PROducer conSUMER) amit maga Alvin Toffler ismertetett először velünk mégis betölt egy olyan szerepet amely pozítivan befolyásolja a fejlődést még akkor is ha közvetlenül nem vett részt a produkcióban.
NEM mondtam sehol, hogy ezek a potyautasok feltétlenül negatívak sőt azt mondtam, hogy legtöbb esetben NEM. De látom nem egy dologra gondoltunk, tehát nem is fontos. Mégis, hogy válaszoljak a kérdésedre a felsorolt könyvek közül nem emlékszem, hogy valamelyik ezzel a témával foglalkozik de azt, hiszem nem.