#40
Szerintem meg, ugye kb a XX. szd elején jutott el oda a tudomány, hogy belássa a redukcionizmus korlátait, akkoriban kezdték az első komplex, dinamikus rendszerekről szóló elméletek alapjait letenni. De valójában a mai napig nem tudjuk, hogy a nagy bonyolultságú, exponenciálisan változó paraméterű rendszerek (káosz rendszerek) elmélete, vagy a kvantummechanika perturbatív valószínúségi elmélete vajon tökéletesen lefedi-e azt, amit valóságnak nevezünk?
Érdekes módon a kettőt eddig nem nagyon próbálták egybegyúrni, és a mai napig van egy tudományos homályzóna a makro-mikro fizika határán. Az egy dolog, hogy ezek az elméletek is annyira bonyolultak, hogy konkrét számszerű példát egy ember nem képes tollal papírral megoldani, még az egyszerű esetekben sem.
A szemléletes képre, az elmélet egyfajta "megértésére" ott van szükség, hogy az előbbi kérdésekre megkapjuk a választ. Vannak-e még fehér foltok, és mik a korlátai az elméletnek. A kiszámolhatósági korlát hála a számtek rohamos fejlődésének megoldódni látszik.
De akkor is tudni kell, hogy "mit" számoltatunk ki a számítógéppel és, hogy az eredmény "jó"-e vagy "rossz". Ehhez kell a fejekben egy valamilyen szemléletes modell, érzék ösztön, vagy akármi.
Enélkül a matematikus és a tudós, gyak olyan szakemberré degradálódik, aki a problémát megfogalmazza a számítógép számára feldolgozható formában.
Azt mondom, hogy aki szerint nincs szükség szemléletes képre, az vagy lusta volt ahhoz, hogy ilyet keressen, vagy a képességei csak a magolásig terjedtek.
#40