Egy harmonikus kapcsolat kialakításához elengedhetetlen feltételek(?)
-
HisF8 #334 Röviden: aki nem elég önmagának ott komoly bajok vannak. Párkapcsolat egyedül "arra jó", hogy az ember feladja a szabadságát, függetlenségét, és elrontsa a szexuális életét.
Mondj egyetlen olyan dolgot, ami nem lesz rosszabb azáltal, hogy tök feleslegesen máshoz kell igazítanod az életedet. Mert egy párkapcsolatnál nincs haszon sem; egy munkatársi viszonyban az ember szívesen alkalmazkodik, mert van valami célja vele, egy párkapcsolatban nincs cél, csak a nagy semmi. Nem véletlen, hogy 30+ évesen a leghosszabb kapcsolatom 12 napig tartott, egyszerűen nem bírtam tovább. Napi 1 órát utazni hetente 2x azért, hogy együtt legyek valakivel. Ez egy rossz vicc, pláne, hogyha hozzávesszük, hogy mindezt a rettentően sok időt mire is pazaroljuk el - ostoba, semmiről sem szóló beszélgetésekre, az önkielégítés alatt lévő szexuális "élményekre"... és akkor még csak a legkevésbé káros dolgokat említettem.
Na mindegy, kár is ezt magyarázni annak, aki ezt nem érzi magától így, mert úgy sem fogja felfogni miről van szó... De akkora az embereken a társadalmi nyomás, hogy szinte automatikusan mennek bele a párkapcsolatokba, bele sem gondolnak, hogy ezzel maguknak ártanak csak. A partnerrel való, az önkielégítéshez képest silány minőségű szexnek pedig kb. olyan propagandája van, mint semmi másnak ezen a világon. De azért egyre többeknek nyílik már fel a szemük, és látják meg, érzik át azokat a dolgokat, amiket én is.
10-12 éve ez még nálam sem volt ennyire tudatos, átlátott dolog. Könnyen megkaptam minden lányt, aki megtetszett, de éreztem, hogy nekem ez semmi, hogy unom az egészet, úgy, ahogy van. Az egész "párkeresés" nem szól semmi másról, mint a kinézetről és arról, hogy ki mennyire jól tudja előadni a rituális udvarlási szokásokat - baromi unalmas és sablonos, még egy amúgy érdekes ember is unalmasság válik ezáltal. Az emberek értékét a kinézet, és ez az udvarlási "skill" adja (sajnos nem csak a párkeresésben, hanem a szociális élet elég nagy részében is). És ezen az sem változtat, ha valaki "szerencsés" ilyen szempontból, mint például én. Hiába nézek ki jól, hiába teremtek könnyen kapcsolatokat, ha egyszer az egész nem érdekel, és marhára idegesít, hogy ezt kell előadni olyan társas helyzetekben is, ahol nincs is szó párkapcsolatról. Magyarul, hogy mindent átitat a szexualitás, és az emberek értékelésének ez az alapja - ha tetszik, ha nem, ez így van, tapasztalat. Pedig teljesen világos, hogy egy ember értéke=szellemi képességei, aminek pedig semmi köze a szexhez. De Freudnak teljesen igaza volt, az emberi viselkedést csak a szex irányítja. Na ez az, ami alól részben már sikeresen kivontam magam - persze a biológiai meghatározottságaim miatt mindig ott fog maradni a részben.
Csak egy példa, hogy mit is értek itt biológiai meghatározottságon: mivel egész életemben mágnesként vonzottam a nőket pusztán a kinézetemmel (és azzal, hogy elég értelmes is vagyok, de szerintem sajnos ez a lényegtelenebb faktor, ami megint sokat elmond a kapcsolatok értékéről...), ezért hozzászoktam, hogy ez egy "boldogság injekció"; pusztán ez, hogy megvan bennem ez a potenciál, hogy könnyen szedhetek fel nőket - amit egyébként nem teszek, mert az egész nem érdekel - örömmel tölt el. És ez baj, mert egy agyrém az egész, mert ez egy értéktelen tulajdonság, amitől mégis függ a jó hangulatom, szóval, amikor 26-27 évesen elkezdtem elhanyagolni magamat, és kezdtem elveszíteni ezt a "képességet", akkor ettől rossz hangulatom lett (agyrém, de így van, függök a rohadt felesleges vonzerőmtől, és ettől nem tudok függetlenedni), szóval kénytelen vagyok fenntartani a vonzerőt, tenni egy olyan dologért, ami magában nem érdekel, viszont nagyrészt ettől (is) függ a jó hangulatom. És én még olcsón megúszom a dolgot, mert nekem elég az, hogy megvan ez a potenciál, hogy kapom a nálam 10 évvel fiatalabb, gyönyörű nőktől a direkt ajánlatokat, úgy, hogy én ezért semmit nem teszek (bár ennek a "vonzerőnek" a fenntartása is végtelenszer több energiát, időt követel meg, mint amennyit szívem szerint áldoznék rá, de ha nem teszem, akkor romlik a hangulatom), de egy olyan ember, akinek kell a boldogságához a kapcsolat is, na az végképp el van veszve, mert a élete min. 2/3-át baromságra kénytelen elvesztegetni pusztán azért, hogy el bírja magát viselni. Sajnos arra nem látok reális esélyt, hogy végképp függetlenedni tudjak a szexualitástól, mert a józan eszemmel is szembe menve meghatározza a mindenkori hangulatomat, de talán a távoli jövőben már megoldható lesz biológiai módszerekkel ennek az abszurd pszichés és társadalmi dolognak a kivágása az emberi viselkedésből. Addig maximum addig lehet eljutni, mint ahova én eljutottam, a minimumra redukálásig. De én sem tudok mentesülni ettől a függéstől, attól, hogy igazán jól csak akkor érzem magam, ha jönnek az ajánlatok, ha bámulnak, ha odajönnek...
És ne jöjjön nekem senki olyan baromságokkal, mint szerelem, meg hasonlók, mert az még inkább ezek alatt van. Szerelem = véletlenül kiválasztódott másik embertől elkezdeni függeni, méghozzá nem is kis mértékben - és olyan mindegy, hogy viszonzott, vagy sem, sőt az jár jobban, akinek nem viszonozzák, mert akkor valószínűleg előbb túl lesz rajta. Na gyönyörű mondhatom, egy vadidegem emberhez kezdjem el igazítani mindenemet csak azért, mert "így alakult", ráadásul jó eséllyel az a vadidegen egy komplett seggfej, mivel az emberek 95%-a az... A szerelem nem függ egyik partnertől sem, csak a vak véletlen irányítja. Szóval még messze legelfogadhatóbb módja a szexualitásnak a teljes állatiasság, a megtetszik, megizélem/megizélnek, elfelejtem vonal a legsterilebb, és a legkevésbé káros. De szexuális szempontból ez is alatta van az önkielégítésnek, ha csak az élményt vesszük, akkor ugyanis egyértelműen ez utóbbi okozza a legnagyobb testi örömöt.