Téridő - Téridő görbület A téma adott.
-
commissioner #191 Egy kis olvasnivaló:
2011.07.12.
Sziasztok!
Egy barátom, aki már nem él köztünk, csinált egy érdekes masinát. Az alapötletet a TVből vette. Budapesten egy kis nézettségű műsorban volt egy beszélgetés. Beszéltek egy bizonyos gépről, amibe ha tárgyakat tesznek, el lehet tüntetni vele. A műsor után bement a TVhez. Nem tudom melyik adó volt, de nem az MTV az biztos. Ott kivel beszél kivel nem azt nem tudom. Ez a kilencvenes évek legelején volt. Volt neki egy kapcsolási rajza egy ilyen géphez, amiben két nagymenetszámú tekercs volt egy egyszerű áramkörrel. Ezt teljesen átalakította, és hat tekercs lett helyette. A hat tekercsnek teljesen egyformának kellett lennie(méretek, induktivitás, menetszám) Ezeket síkba körbe rakta teljesen egyenlő távolságra. Elmondta nekem az egész működését, de már nem emlékszem teljesen rá. A tekercseket az áramkőr nem egyszerre kapcsolta, hanem egy adott sorrendben. Az időzítést nem félvezetővel oldotta meg, hanem valami más módszerrel. A tekercsek egymáshoz képest szinkronba voltak, de meg volt a jelentőssége annak, hogy mennyire volt a "startjuk" egymáshoz képest. Ha sikerült behangolnia, el tudott vele tárgyakat tüntetni. Láttam egy csavarhúzót, aminek a fele eltünt. Olyan volt, mintha késsel vágták vola le az egyik felét. Elmondása alapján egy erősen lapított területre koncentrálódik ez a jelenség. Én sohasem láttam a gépet működni, e azt láttam, hogy a műhelyasztalából több részen mintha korongszerű hiányok lennének. Ezt a gépet hulladékmegsemmisítőnek akarta, de aztán kiegészítette egy másik dologgal. Vett 2 Wolfram rudat. ezeket elég közelre tette egymáshoz. Tett köréjük két darab nagyon erős hangszóró mágnest. Úgy nézett ki kicsit mint a mikrohullámú sütő magnetronja.
A két Wolfram elektródára néha nagy áramot kapcsolt. Ezek hatalmas kondikról mentek. Volt közte Elektrolit, fólia és kerámia is. Mindegyik LOW ESR kivitel volt. Az üzemi feszültség ha jól emlékszem 427 volt. A kapcsolást többféleképpen oldotta meg. Volt neki sok hatalmas orosz heggesztőgép tirisztora, ami több ezer ampert is todott kapcsolni. Volt Rettentő dinamikusan (hi DI/Dt) impulzustirisztora meg ugyanilyen fetje is. egész nagy tömbök is. Volt sok nagyáramú nagyteljesítményű RF tranzisztora, és néhány hatalmas tirátronja is. Volt kb 2000 wattos nagy toroidja is, azzal csinálta a 427 voltot. Amikor impulzus szerűenrákapcsolt a wolframrudakra, akkor rettentő gyors diódákon is átment az áram. Ív keletkezett, de mindjárt meg is szünt, mert úgy voltak a kondik kapacitásai számolva. Késöbb a tirisztorok helyett mentek az RF tranyók, akkor precízebb volt az ívek időzítése. A lényeg, hogy a két mágnes miatt a nagyon rövid idejű ívből egy kis gömbvillám keletkezett. Kis továbbfejlesztész után nagyon tartós göbvillámok keletkeztek.
Úgy csinálta az egészet, hogy a gömbvillám a 6 tekercs özepe felé haladjon. Amikor igy indíttotta a gépet, az eltüntetendő tárgy egy időre eltünt, majd újra előkerült.
De rettentő érdekes volt. Eltönt mondjuk egy csésze kb 20 másodpercre, majd újra viszajött. Elvitte a csészét, és öntött bele magának kólát. Miközben issza a kólát, látja, hogy hirtelen megint ott az a csésza a gép közepében, amiből akkor éppen ivott. Kb 20 másodpercig látta a csészét. Nem volt nehéz összerakni, hogy sikerült időben elküldennie. Rájött, hogy az az egész lényege, hogy a tekercsek egymáshoz képest milyen szinkronban vannak, úgy lehet az előreviteli időt állítgatni. De nagyon veszélyes volt a gép, mert minél inkább előrébb vitte az időbe, annál nagyobb volt a térben is az áthelyeződés. Pl jópár méterrel arréb keletkezett. Nyilván ez halálos is lehetett volna.
Avval kezdett el szórakozni, hogy kis diktafont és egy kis rádiót küldött előre az időben, hoy meghallgasa, mit fog mondani a rádió. Minél nagyobb térfogatú-tömegű tárgyakat akart előreküldeni, annál komolyabb teljesítmény is kellett a tekercs oldalon. Kerámia adókondikat és vákumkondikat használt rezgőkőri oldalon. 100 KW os teljesítmények is megjelentek a rezgőkőrben. Voltak olyan részek, ahol ezüst szálakon és litze huzalokon ment az áram.
Nagyon lelkes volt, de egyszer csak abbahagyta az egész fejlesztést, nem tudom mi történhetett. Új helyre költöztek egy panelházba, ahová nem engedte meg a felesége, hogy magával vigye a műhelysarkát. Az összes cuccát nekem adta ingyen, ami ehez a géphez kellett. Sajnos 2 éve a feleségem lomtalanított, és a hat tekercs meg a vezérlő eltünt. A többi cucc megvan. Nem adom oda senkinek, nem adom el semennyiért, mielőtt még valaki megkérdezni. Viszont ha megmondjátok hogy kell ide képet feltenni, szívesen csinálok képeket a megmaradt cucokról. Mailt nem küldök senkinek, személyes adatokat, neveket, helyeket, időket ne kérdezzetek, semmit se mondok. Valahol megvan a kapcsolási rajz is, abból újraépíthető az egész. Szívesen feltöltök ide képeket mindenről, amiket a barátom ehhez a géphez használt vagy ehhez vásárolt de nem épített be.
Meg is van. A rádiotechnika 91/4es számot kell megnézni. Fenn a neten mindenféle torrent oldalon. Ott van a legalapabb verziója. Annyi, hogy ami ott van lerajzolva, ha azt pont úgy megcsinálja valaki, nem fog működni. Valamiért kell bele még egy darab alagútdióda, és 2 db orosz rh zajdióda. A zajdiódát ha jól értettem olyanra használta, hogy valami anyaglétezési szinkronra igazítson. Úgy magyarázta nekem, mintha nem mindig lenne a világ, csak szakaszosan. És ha ezt a szakaszosságot szinuszjelként rajzolnánk, akkor jó tudnunk, hogy éppen hol vagyunk, felfutóél, csúcs, lefutó él. Az alagútdióda meg valami olyasminek tán, hogy elővolt feszítve mikroamperekkel, és negatív karakterisztikájú területen üzemelt. Ez is gondolom valami szinkronhoz kellett. Olyan szkóppal dolgozott, ami egy régi magyar gyártmányú. Ez is itt van nálam. Kétsugaras 30 Megás szkóp EMG1553, annyi a különlegessége hogy valósan kétsugaras,külön időzítéses, mindent külön lehetett rajta állítani. Így kellett két jelet egymáshoz képest eltolni valamiért. Az újságban levő néhány kondi állítható 22pf légtrimmerrel lett helyettesítve.
A két zajdiódát úgy használta régebben, hogy véletgenerátort akart csinálni. A kettő egy-egy detektor volt, és volt egy "értékszorzó" áramkőr. A végeredmény egy valós véletlengenerátor lett. Nekem mutogatta ezt még régebben, és rá volt kötve egy piros led. úgy volt hangolva, hogy a piros ledet annyira hajtotta, hogy kb 50%kitöltési tényezőjű négyszögjelet adott rá. Mutogatta, hogy a gondolatával tudja befolyásolni, hogy halványabban vagy erősebben világítson a led. Lehet hogy az amerikai korszerű(több mint 25éves) gondolatvezérelt repűlők vezető sisakjába is ilyesmi elven megy az irányítás.