Vicky 1836-1939
  • zoleee28
    #3362
    Köszi. Akkor a fontos nyersanyagokat termelő országokat talán jobb annektálni. Amúgy azóta már második vagyok az Usa mögött, minden technológia kifejlesztve, a konzervatívok uralmát is sikerült megtörnöm a 7 nemzeti fókusszal, szocialista kormányom van, szóval tudok már gyárat építeni. Plusz a felsőházban is a szocik vannak többségben, szóval tudok reformokat is elfogadtatni. Brazíliát és Uruguay-t leszámítva elfoglaltam egész Dél-Amerikát. A mostani gondom, hogy a legtöbb gyár támogatásra szorul, ami naponta 12-15.000 pluszkiadást jelent. Kipróbáltam, hogy hirtelen leállítom az összes gyár támogatottságát, aminek az lett az eredménye, hogy fél éven belül a gyárak 60%-a bezárt, az ipari pontszámom kevesebb, mint a felére csökkent, a munkások munkanélkülisége az egekben, és persze az alsóosztály adója és a vámbevétel is drasztikusan lecsökkent. Arra gondoltam, hogy megnézem, melyik gyárak a nyereségeges, és azokat kezdem el megépíteni az összes régióban, csak a katonai termékeket gyártó gyárakat hagyom meg támogatással. Csak az a gond, hogy van olyan veszteséges gyár, ami már 12-13as számú, szóval ha azt bezárom, akkor az kapásból 130.000 munkanélküli. Szóval nem igazán tudom, hogy lehetne az ipart átalakítani komolyabb krízis nélkül. Van erre valami ötlet?
    A másik kérdése, hogy a tankokat és repülőket hogy kell használni?