• steevo7
    #13
    Hát barátom kicsit el vagy tévedve. :D Johnny Depp egyáltalán nem volt noname a Karib tenger kalózai c. filmig, hiszen megannyi érdekes filmben szerepelt. Esetleg az emlékezőképességed szab határt annak, hogy belásd, mert esetleg régen láttál olyan filmet, amiben jót alakított. Ott van például az Ollókezű Edward ami 1990-ben egész jó film volt tőle. Na jó, azért megosztotta az ismerőseimet. De azért sok olyan idősebb (40-50 éves korosztály) ismerősöm, rokonom van akinek szintén tetszett, pedig tök más az felfogásunk és életszemléletünk. Aztán ott van még egy jó kis maffiás film tőle, a Donnie Brasco. Majd jött a félelem és reszketés Las Vegas-ban. Szóval azért nem tehetségtelen, ismeretlen fazon. Christian Bale első nagy filmje a Nap birodalma volt. Jó aláírom, hogy akkor még nagyon fiatal volt, de a film nem kevés sikernek örvendett Spielberg keze alatt. Aztán ott van még az Amerikai Psycho ami nagyon tetszett tőle. Mondhatnék még 1-2 filmet, de nem az a lényeg. Szerintem úgy ne húzz le senkit, hogy lövésed sincs a munkáiról. Arról meg igazán nem tehet senki, hogy te csak a Batman óta ismered, vagy azóta tartod úgy hogy valaki, mert letett valamit az asztalra. Ez a komment betudható annak, hogy hiányosak a filmes ismereteid. Nem kell ahhoz filmmániásnak lenni, hogy ismerd egy színész jó filmjeit, csak választékosan kell filmet nézni. A fő szempont, hogy igényes legyen. Azt aláírom pl. hogy az Equilibrium nem lett nagy mozifilm és hogy igazából csak a netes körökben istenítik, de attól még nem rossz. Látod ebben az esetben igazad lehet, hogy csak a filmmániások (egyébként ez erős jelző a választékos filmnézőkre nézve) ismerik ezt a filmet, mert igazából az ismerőseim körében sem volt nagyon ismert. Akkor lett fogalmuk róla, mikor a TV2 lenyomta. A lényeg, hogy előbb műveld ki magad filmek terén, aztán húzz le valakit. (Megjegyzés: Nem flegmázásnak szántam ezt a mondatot. Csak ajánlás.)