LCN,avagy Egy márka amiben bízhatsz
  • Matt07
    #1
    A La Coka Nostra egy amerikai underground hip hop csapat.Tagjai az ismert House of Pain-ből Everlast, Danny Boy valamint DJ Lethal.Hozzájuk társul Ill Bill, a Non phixioN alapítója,valamint Slaine a Special Teamz MC-je.

    2005 végén alapult a csapat,ekkor még csak a tervek voltak.2006-ban már az Uncle Howie Records kiadó alatt futottak,melynek alapítója/tulajdonosa Ill Bill.Első kiadványuk egy mixtape volt,ez az első számaikat tartalmazta (Audacity Of Coke).

    2009-ben szerződtek a Suburban Noize Records kiadóhoz is,majd a kb. 3 éves várakozás után megjelent 2009.július 14.-én az első albumuk A Brand You Can Trust címmel.
    Az album és úgy általában a számok zenei világára rockos alapok a jellemzőek,vmint az MC-k részéről a brutálisan kemény,szókimondó,sok mögöttes tartalommal ellátott szövegek tartoznak.Vannak az albumon kissé líraibb számok is pl. a The Stain.A kezdő számok tempóját lassítja le,a Hollywood veszélyeiről szóló szám.Elsőre fura lehet,hisz a refrén alatt csendesek a hangszerek,és a verzék alatt kezdenek el dübörögni a gitárok, hangsúlyozva a mondanivalót.
    A szövegek igen változatosak,de mindegyik inge tartalmas is.Mindegyik azonban a zord valóságról és annak veszélyeiről szól.

    A 15 számos albumon feltűnően sok a vendégszereplő,de ők koronázzák meg az egészet.Az alábbi közreműködők szerepelnek az albumon: Big Left,Sen Dog,Snoop Dogg (kiváló refrént tesz hozzá a Bang Bang c. számban),B-Real(a Cypress Hill MC-je),Sick Jacken(a Psycho Realm MC-je,kiváló a spanyol nyelvű verzéje a Brujeria c. számban),Bun B,Immortal Technique(főleg a politikai rap terén ismert MC) és Q-Unique.

    Az albumot az teszi tökéletessé hogy mindenki azt csinálja amihez legjobban ért: Ill Bill-től megszokott súlyosabb mondanivalót Everlast könnyedsége ellensúlyozza,vmint Slaine verzéi a zord valóságról.Ezek alé teszi DJ Lethal a kiváló és odaillő alapokat,vmint a vendégszereplők is a saját stílusukat adják,ami az egész albumot sokszínűvé teszi.



    Zárásként először is a személyes véleményem: az utóbbi idő legkiemelkőbb albuma az underground színtérről,szerintem mindenkinek megér 1 próbát.
    Vmint 1-2 kép és video:










    forrás ghettoradio.hu (bizonyos részeknél)