A dolog ott kezd érdekessé válni, hogy a hardverfejlesztők nem játékszoftver-fejlesztők. És minden hardver kompromisszumokról szól, kb ugyan abból a költségvetésből és ugyan abból a marék sziliciumból a maximumot kell kihozni.
A PS-nél azt mondták, elemeztük a PS1-2 működését, itt ez a hardver, ami a maximumot jelenti, ennél többet szinte nem is lehet kihozni a vasból, de ehhez egy teljesen új architektúrát alkottunk, amit meg kell ismerni. Ha csúcsprogramozónak tekinted magad, ez nem lesz neked gond.
Az X is tükrözi a M$ programozókkal kapcsolatos filozófiáját. A M$ vezetését nem olyan számtek szakemberek alkotják, mint amilyen a másik oldalon akár Kutaragi is volt, hanem elsősorban üzletemberek, akik meglehetősen messze állnak a vastól és ezt valahogy a saját programozóiktól sem várják el. Lásd ugye ahogy a Win is készül. Gyakorlatilag mint egy autót építik fel, szétbontott, szabványos elemekből, és a munkásnak, a programozóknak sem kell túl kvalifikáltnak lennie. Sőt talán kifejezetten utálják is a túl önálló, eszes programozókat, akik nem állnak be a sorba. És ha gond van a teljesítménnyel, egyszerűen rágyúrnak a hardverre.
Jelenleg a C az általánosan elterjedt programnyelv, ami ha nem is magasszintű nyelv, de az esetek többségében (PC-nél) egyszerűen nem igényli kifejezetten a hw architektúra ismeretét. Erre még a M$ is rágyúrt, nem vár túl sokat a programozóitól és az X-et programozó emberkéktől sem, megfelelő fejlesztő környezettel támogatja őket, és az architektúra is végső soron pofonegyszerű. Ha valamit nem lehet rajta megcsinálni az szinte az első pillanattól nyilvánvaló és ha trükköz az ember, akkor sem fog változni a helyzet.
A PS viszont egy fekete doboz:), persze ezt is lehet C-ben programozni, de akkor is venni kell a fáradtságot, hogy megismerje az ember az architektúrát. Amit ugyan végső soron úgy alkottak, hogy figyelembe vették a rajta maximális sebességgel futtató szoftverek lehetséges paramétereit, de hogy konkrétan mire is gondoltak a tervezők az zérókilóméteres programozónak valszeg nem nyilvánvaló. Ráadásul akár az X, akár a PS esetében csak elképzelések lehettek arról a szoftverről, ami pár év múlva a vason fog futni.