halgatyó#22
"A szólásszabadság nem anyázással kezdődik"
Igen, azaz nem. A szólásszabadságnak két fontos összetevője van:
-- az, hogy kimondhasd, leírhasd a véleményedet anélkül hogy börtön vagy egzisztenciális megsemmisítés érne emiatt,
-- hogy a véleményed el is jusson a megcélzott közönséghez, ha ez a közönség igényt tart a véleményedre. Ne egy-két "sajtócézár" görényen meg megmondóembereken múljon.
Az anyázás csak akkor kezdődik, ha a normális lehetőségeket meggátolták.
Az utcakő dobálás akkor kezdődik, ha az anyázást megtiltották.
Legalábbis szerintem ez lenne a sorrend.
Más. "Mártírkodás helyett el kell fogadni dolgokat..." Hát, asszem a szóértelmezésünk meglehetősen eltér.
Mi az hogy mártírkodás? Mi az hogy "elfogadni"?
Vannak dolgok, amiket SOHA, azaz SOHA nem lehet elfogadni. Ez nem jelenti azt, hogy az ember nem élné a "normális" életét! Ugyanúgy élünk, eszünk, dolgozunk, stb. attól, hogy léteznek elfogadhatatlan dolgok.
ÉS VÁRUNK AZ ALKALOMRA.
Aki a dolgokat ELFOGADJA -- belsőleg is -- majd kezdi saját magát meggyőzni hogy "úgyse lehet csinálni semmit" (mert pillanatnyilag valóban nem) majd arról győzi meg magát, hogy "így van jól"
nos, az ilyen embert konformistának nevezzük. Én eléggé lenézem ezt a tipust.
Lehet hogy nagyon sokáig kell várni. De ha egyszercsak beugrik az alkalom, akkor ugrás! És aki kihasználja az alkalmat, ami nem hosszú ideig áll fenn, az nyert!
Sajnos néha hibázik az ember. Túl korán ugrik, vagy túl későn ismeri fel a lehetőséget. DE LEGALÁBB MEGPRÓBÁLTA, RAJTA NEM MÚLOTT.
Ez a készültség jelent bizonyos lelki terhet, amit -- bár elviselhető -- nem mindenki vállal fel.