Alvarez999#39
"Kár lenne ennek világméretű cionista összeesküvést tulajdonítani."
Hol említettem összeesküvést, különösen pedig cionistát? Abból, hogy minden cionista gazember, még nem következik az, hogy minden gazember cionista.
"A valóság sokkal pitiánerebb, prózaibb, kisstilűbb!"
Ezzel egyetértek, pusztán az anyagi és a hatalmi érdek.
"Azt hiszed, nap mint nap azon dolgozunk, hogy a népet sanyargassuk és közben teletömjük a gazdagok pénztárcáját?"
A minisztériumi apparátus nem a törvényhozás, hanem a végrehajtó hatalom része, amint elvileg az egész minisztériumnak annak kellene lennie. A jó közhivatalnokok - vagyis te, ti is - a felülről kapott feladatokat hajtják végre lojálisan, azok politikai tartalmától ill. a saját politikai nézeteiktől függetlenül - ezért maradhatnak a helyükön egy hatalomváltás után is. Alkalmasint azzal sincsenek mindig tisztában, kinek az érdekeit szolgálja egy-egy feladat végrehajtása. Tehát véletlenül sem gondolom azt, hogy a nép sanyargatásán munkálkodsz, ami persze egyáltalán nem zárja ki azt, hogy munkád eredménye ezt segítheti elő.
Az, hogy a helyzet mégsem ideális és a hatalmi ágak bizony nem különülnek el úgy, ahogy kellene, abból látható, mely posztokon cserélik le az embereket egy lényeges kormányváltáskor (a mostanit nem tekintem annak).
"Hidd el nekem, nincs olyan dolog, ami egységes elvként, érdekként jelenne meg az állam mögött!!! És hidd el azt is, hogy ez sokkal ijesztőbb annál, mintha lenne!!! "