Hihetetlen érdekes beszédhibám van. Összetett mondatoknál végem van, de még pár szavasaknál is sokszor.

Mintha túl előre gondolkoznék és teljes torlódás alakul ki, csak nyögdécselés, dadogás jobbra-ballra. Nagyon lassan, de végülis haladva a mondandóm vége felé.
Aztán nem mindegy az sem, hogy milyen betűvel kezdődnek a szavak.
Amik kettő mássalhangzóval kezdődnek (pl Trackmania), azoknál különösképp el tudok vérezni, "sz"-el kezdődőknél sziszegni tudok akaratlanul valami kígyó módra.

Személytől is függ a dolog, bár ezt még nem teljesen sikerült kitapasztalnom.
Általánosságban intenzívebb az egész jelenség globálisan azzal, akit tisztelek, plusz azoknál is, akiktől valamennyire félek vagy legalábbis tartok.

Érdekesség, hogy képes vagyok új ismerősökkel eleinte egy darabig teljesen hibamentesen kommunikálni, de ha komolyabb beszélgetésre kerül sor, hamar kibújik a szög.

Függ még kipihentségtől, talán attól is, hogy előzőleg mennyit voltam külvilágtól elzárva, de még hangulat-, sőt, hőmérséklet függő is. Pl a hőségben nehezebben koncentrálok.


Hirtelen ennyi jut eszembe, nagyon el lehetne erről témázni sokkal részletekbe belemenően.
Voltunk vele anyummal számos helyen. Pszichológusnál (szerinte valami féle Tourette szindróma), természet gyógyásznál, akupunktúrás kezeléseken, egyszóval nagyon sok idő meg pénz el is ment már az egészre.

Egyelőre pihentetjük az egészet, talán majd idővel elmúlik vagy legalábbis enyhül. Addig is el tudok én hülyülni emberekkel melóhelyen, mert jó humorom, kisugárzásom van.
Mindenkivel jóban vagyok, szeretnek engem, senki sem piszkál szerencsére.
Néha fel tudok szabadulni és olyankor csak enyhe dadogás van, amivel már bőven boldog lennék.

Mindenesetre otthon, egyedül, magamban beszélve szónok minőségben megy minden, szóval alapjában valami lelki, pszihés eredetű probléma.

Lehet Razputin az én elmémben is tehetne egy kört, hogy rendbe rakjon mindent. :)