#11
1. Nagyon kevés az olyan mű, ami azt igényli, hogy hátulról is megszólaljon valami, templomban szerintem csak a helyhiány miatt kerülnek időnként hátra a zenészek (én is éneklek mostanában templomban kórussal, és vmikor az orgonánál vagyunk, valamikor meg lent oldalt). A hangversenytermeket sem úgy tervezik, hogy hátul is legyen hely (MűPában mondjuk oldalt is lehet, Zeneakadémián csak a szinpadról vagy karzatról). És ha egy jó sztereo rendszerrel hallgatja valaki, akkor nagyon jól vissza tudja adni akár egy magasabb utózengésü terem hatását is, nincsen 5.1 -re szükség.
2. Erről tudsz valamilyen forrást vagy valamit adni? Én idén teszek szakmai érettségit, ez is tételek között van, és mi úgy tanuljuk, hogy csak a fejmozgás teszi lehetővé a hátulról és előlről érkező hangok megállapítását, ezt elvileg kísérletekkel alá is támasztották elvileg. Fülkagylón belül csak 1 membrán van, hangszín alapján nem lehet eldönteni, hogy előlről v hátulról, fázisokat csak 300-800 Hz-ig tudja a fülünk feldolgozni és ebből sem lehet következtetni arra, hogy előlről, vagy hátulról érkezik.
Szerintem bizonyítja az a kísérlet is amit velünk végeztek el a sulinkban, hogy fölénk raktak egy hangsugárzót, és meg kellett állapítani, hogy 4 hangfal szól (2 elől és 2 hátul), vagy pedig a fölöttünk lévő, persze úgy, hogy a hangerő kiegyenlített volt. Egyértelmű eredmény született, nem lehet megállapítani.
Úgyhogy ennek szerintem olvass utána jobban, vagy győzz meg valami megbízható cikkel ;)