• DcsabaS
    #223
    Hát én ugyan nem olvastam a Bibliát, de azt mindenesetre őszintén csodálnám, ha fekete-fehéren le volna benne írva, hogy az evolúció az nem létezik.

    Olyan utalásra viszont emlékezni vélek, hogy pl. nő sem létezett mindig, hanem csak utólag lett teremtve, ráadásul nem is a semmiből (amint azt egyesek elvárnák a teremtő Istentől), hanem Ádám egyik oldalbordájából (állítólag). Vagyis fölhasználta korábbi teremtményét, Ádámot, akit (legalábbis a sejtek szintjén) mintául használt. Röviden: lemásolta Ádámot, némi módosítással, aztán még egy útmutatást is adott, hogy "szaporodjatok és sokasodjatok", vagy valami hasonló. Szóval minél tovább gondolkodom ezen a dolgon, egyre kevésbé látom, hogy a Biblia hogyan is cáfolná elvi szinten az evolúciós mechanizmust.

    Sőt, ha már itt járunk, leírok egy (elismerem, teljesen Sci-Fi) elképzelést, amely azonban arra jó, hogy rávilágítson: lehetséges a Bibliában leírt eseményeket tudományos szempontból is értelmezni - persze nem szó szerint. A hívők nagy részének esetleg nem sokat jelent egy ilyen értelmezés lehetősége, mert hiszen ők jól megvannak a szó szerinti (avagy az egyház, avagy kedvenc papuk, avagy a Pápa) értelmezésével.


    Nos, tegyük fel, hogy volt valaha egy fejlett technikai-tudományos civilizáció, amelynek tagjai (mondjuk egy nukleáris háborúban) szinte teljesen kipusztultak. Populációjuk mindössze néhány (esetleg csak egyetlenegy) főre apadt, és szaporodóképes nő egyed meg egyáltalán NEM IS MARADT. De volt egy hozzájuk hasonló, csak éppen biológiailag alacsonyabb fejlettségi szinten álló egyéb emberszabású faj, köztük nőstények is. Ez a fejletlenebb faj sajnos annyira eltért, hogy termékeny közös utód nemzése nem volt lehetséges. Pech. De most jön a tudomány:

    Az ősi civilizáció megmaradt képviselője kisütötte, hogy klónozni azért még képes önmagát, ha felhasználja a fejletlenebb faj nőstényeinek petesejtjét, pontosabban annak citoplazmáját, amelybe beülteti a saját maga TELJES genetikai állományát, majd az osztódni kezdő zigótát beülteti egy nősténybe. Így tehát saját maga klón szintű reprodukcióját ezzel megoldotta.

    De még nem elégedett meg! További génmanipulációs ügyeskedésekkel elérte, hogy az újabb zigótából hiányozzon az Y kromoszóma, cserében pedig beépített egy második X kromoszómát is, így az újabb "klón" immár NŐNEMŰ lett. Saját maga női mása!

    Ezek után az emberek szaporodása a szokványos (de remélhetőleg nem megúnt :-) ) úton is újra lehetségessé vált.

    Később egyszer, amikor az utódai már nagyon elszaporodtak, bizonyos didaktikai okból szükségesnek találta, hogy újra klónozza önmagát. Ezúttal azonban már emberi béranyát is használhatott (egy Mária nevezetűt), aki még szűz volt, hogy ezzel is garantálva legyen: a gyermek nem más férfitól származik, hanem közvetlenül tőle, másrészt bár Mária világra hozta a gyermeket (bizonyos Jézus nevezetűt), az mégis teljesen tőle származott, nem pedig fele részben Máriától. A megszületett Jézus így egyrészt a fia, másrészt genetikai értelemben azonos is vele. Jézus joggal mondhatta, hogy ő fia is az ő teremtőjének, de egyben azonos is vele.

    Mindez persze csak fikció :-). Nem mintha hasonló dolgok nem történhetnének meg legalább a jövőben...