• Epikurosz
    #38
    Unom már, de mint a hülyegyerek, újból és újból el kell ismételnem, amit 10-15 évvel ezelőtt is leírtam, talán még akkor, amikor internetes fórum nem is létezett, hanem BBS-en fórumoztunk az Elender drága modemes (8200 bps-es) elérésével.

    A társadalmi ellenőrzéssel nincs baj, ha a célja jó, vagyis a bűnözők felderítése és kiiktatása a társadalomból. Enélkül bármiféle szociális, felzárkóztató, humánus stb. program semmit sem ér. Vannak emberek, sajnos, akik gonoszak. Az ok is fontos, de amikor a bűncselekmény megtörtént, már nem lehet a családi háttérben kutakodni, ill. lehet tudományos és szociálpolitikai céllal, de a jog szerepe a megtorlás, amelynek keménynek kell lennie. A bűnüldözés egyébként egy komplex lánc, ha bármely láncszem nem működik, megszakad (pld. egy korrupt igazságügyi szakértő), akkor ugrott az egész. Másrészt, a bűnüldözők is emberek, akiket meg lehet zsarolni, félemlíteni stb. Nem beszélve a tanúkról.

    A technikai eszközök szerepe épp az lenne, hogy azokkal nem lehet vitatkozni, nem lehet őket „megfélemlíteni”, megfelelően használva nem lehet őket zsarolásra felhasználni.
    Szerintem a tisztességes emberek nem félnek ezektől a műszaki eszközöktől, pláne, ha tudjuk, hogy minden e-mailünk, Skype-hívásunk, internetes böngészési előzményünk archiválva van.
    Állítólag, mint ahogy a simán bekapcsolt mobiltelefonnal le lehet valakit hallgatni, az épp nem használt webkamera képét is le lehet kérdezni távolról. Állítólag.
    Namármost, mindezt tudjuk, és ennek ellenére nem történik semmi.
    Főleg vidéken, kisebb településeken az emberek pontosan tudják, hogy kik azok, akik dúskálnak a földi javakban, de semmilyen olyan legális jövedelemszerző tevékenységet nem folytatnak, amely magyarázná életvitelüket. Mégis nem történik semmi. Illetve történik pár „veszélytelennek” ítélt magyar emberrel szemben, de a gyilkosságokat, rablásokat elkövető, zömében cigányokból álló bandák ellen a hatóságok sem mernek semmit tenni. Most Miskolcon, a rendőrkapitány nyilatkozata után megnövelték a rendőri jelenlétet, de lehet, hogy a veszprémi tragédia épp emiatt történt, mert onnan meg elvonhattak rendőri erőket. Tehát, a tűzoltó, kapkodó intézkedéseknek nem sok értelmük van. Itt csak masszív fellépés segíthet. Érdekes módon a maffiózók ezzel tökéletesen tisztában vannak, mert ha meg akarnak félemlíteni egy diszkó- vagy étterem- vagy bártulajdonost, vagy akár települést, akár száz kigyúrt fickó is megjelenik, késekkel, botokkal stb. felfegyverkezve. Vajon, a rendőrség vezetői nem tudnának akciókat megtervezni? Nincsenek meg a technikai eszközeik, üres kézzel kellene harcolniuk a kardok és láncos botok ellen?
    Érdekes módon, amikor a szélsőjobboldalinak titulált tüntetők ellen kellett fellépni, akkor vízágyútól kezdve gumigolyóig volt minden, embereket vernek össze, szemeket vernek ki. Amikor Heves városban 20 cigány lapáttal és fejszével körbevesz egy rendőrautót, akkor ugyan kijön a bevetési osztag, esetleg letartóztatnak pár lázongót, akiket aztán kesztyűs kézzel elengednek, hogy a hajuk szála se görbüljön.
    Én azt nem értem, hogy ha én tartom el az adómból a rendőrséget, akkor az miért tud engem ütni, de a segélyen élőt nem meri ütni...
    Talán Gyurcsány elvtárs tudja erre a választ, és majd megírja a blogjában.