Nem gyümi, hanem zenekar. :)
  • kovacsgellert
    #8
    A Magi Cseriről külön nemt aláltam, de itt van pár szó a stílusról:

    A nemzeti rock a rockzene egyik irányzata. Zeneileg főként a rock és a népzene keverékén alapul, de vannak keményebb zenét játszó, magukat nemzeti metálnak nevező csapatok is. A nemzeti rock dalok főleg a hazaszeretetről és a nemzeti történelemről szólnak, gyakoriak a katonadalok és népdal-feldolgozások. Gyakran összekeverik a műfajt a skinheadzenével: ennek oka, hogy több nemzeti rockegyüttes skinheadegyüttesként kezdte pályafutását, illetve maga a stílus is a 2000-es évek elején virágzott fel Magyarországon, így új fogalomnak számít. Bár éles határvonal nincs a két stílus között – közönséget tekintve sem – elmondható, hogy a skinheadzene egyszerűbb, monotonabb, gyorsabb tempójú – inkább a punkhoz közelít, mint a rockhoz.

    Az ezredforduló eleje óta hazánkban a nemzeti rockzene folyamatosan növekvő népszerűsége és elismertsége főként arra vezethető vissza, hogy az egységesülő világgazdaságban az identitástudatnak (a határokon is átívelő nemzethez tartozás tudatának) a tömegeket is megmozgatni képes nemzeti zene vált egyik fő alkotóelemévé - ily módon a koncertek közösségi létet is formálnak. Mindezzel párhuzamos jelenség a politikai rendezvények növekvő súlya, a szintén formálódó nemzeti radikalizmus, mely különösen a fiatalok között népszerű. Az elmúlt években a nemzetirock-együttesek fő rendezvényévé vált a HVIM által szervezett Magyar Sziget. Nemzeti rock internetes rádió a Szent Korona Rádió.