• B0nFire
    #20
    Nem állítottam, hogy az én kisvárosom a legfontosabb dolog, és nem vitattam a Mars-kutatás létjogosultságát sem. Mindössze arra céloztam, hogy ha már egyszer ez a program a Földről szól (ti. a neve Google Earth), mi lenne, ha elsősorban a Földdel foglalkoznának a fejlesztések során? Itt nem csak az én lakhelyemről van szó, millió meg egy olyan helyszín van, amit még be lehetne iktatni ebbe a gigászi adatbázisba, és ha már itt tartunk, egy virtuális Földgömbön elsősorban nem az N2350-es extragalaxisra leszek kíváncsi, sem a Marianna-árokra az óceánban, mert az emberek nem ott élnek! Nagyon szép, hogy egyes helyszíneknek már a történelmi visszatekintés lehetősége is megadatott, tehát a korábban készült felvételek IS láthatóak a maiakkal együtt, természetesen a sznob helyeké (Manhattan, Eiffel-torony, Vatikán, Hamburg, meg Las Vegas), holott ezekről a Google Earthön kívül is annyi képet meg irományt lehet találni, hogy belefulladhat az ember, a világ bizonyos részeivel meg úgy tesznek, mintha egyáltalán nem is létezne. Waze, a Grand kanyont mi a lófasznak kellett lemodellezni a terrainnel??? Szép a 3D meg minden, de akkor is csak egy rakás kő, ahogy a Mars is az, és hiába fogják túrni még ezer évig, attól nem lesz érdekesebb. Ennél még azt is izgalmasabb nézni, ahogy a festék szárad!