A híres kémnő kalandjátéka
  • Qwerty4
    #21
    Én végigvittem, írtam egy kis véleményt/ajánlót más fórumokra, ide is bemásolom:

    "Mata Hari egy holland származású egzotikus táncosnő, aki másodállásban kémként dolgozott (a valóságban is).Megbízójával a háború (I. vh.) kitörését szerették volna megakadályozni (bárcsak sikerrel jártak volna...de kevesek voltak hozzá).
    Mata kettős játszmát folytatott, kiemelkedő kapcsolatai voltak Párizs előkelőségeivel, politikusaival, illetve Berlinben is igen jó ismertségi köre volt.Minden férfit levett a lábáról előadásaival, szépségével, agyafúrtságával.
    Kémnőnk nem olyan erőszakos, mint a NOLF hőse Cate, ő fegyver nélkül oldja meg a feladatait.Műfajból (és a történelemből) is adódóan, hiszen ez egy kalandjáték.Azért szerencse nem túl bonyolultak a feladványok.Viszont nagyon szét kell nézni a környezetben, mert egy apró elem (tárgy vagy akármi) hiánya és már meg vagyok akadva, aztán jön az idegesség.Úgy általában nagyon szórakoztatóak a feladatok.De a táncos ügyességi részek viszont nem nagyon jöttek be, a végére már úgy megnehezedett, hogy nem is tudtam megcsinálni, ki kellett nyomjam, szerencsére ezt a játék felajánlja.
    A környezet kiváló, ritka szép kalandjátékról van szó.A háború előtt álló még idillikus hangulat sugárzik belőle.A zenének is köszönhetően, nagyon kellemes muzsikát írtak a játéknak.
    Kémkedésünk során sok híres városba utazhatunk:Párizs, Berlin, Monaco, Madrid.

    Negatívumok:
    -táncos ügyességi feladatok
    -sok utazás egy-egy tárgyért sok 100 km-re kell elutazni, ez sok kattintással jár
    -a városok évek elteltével sem változnak semmit, minden elem, minden ember ugyanott van
    -pár logikai hiba, nem részletezem

    Pozitívumok:
    -hangulat
    -helyszínek, grafika
    -Mata szépsége
    -feladatok
    -zene
    -történet
    -kiváló kezelhetőség/irányítás

    Értékelés:89%