• B0nFire
    #9
    Nem magára a fájlcserére értették, hogy kivitelezhetetlen. Sokkal inkább arra, hogy azt kívánják az internetszolgáltatóktól, hogy minden adatforgalmat figyeljen, és tartalom szerint szűrjön. Erre értették a szolgáltatók, hogy ez sem jogilag, sem technikailag nem kivitelezhető. Az előbbi azért, mert nem lehet eleve azt feltételezni bárkiről, hogy illegális dolgokat csereberél, van magánélet védelme, levéltitok védelme, sőt, az ártatlanság vélelme, meg egyéb jogi dolgok, amelyek ezt nem teszik lehetővé. Sőt, hovatovább ez már megfigyelésnek számít, amihez a jobb országokban bírósági végzés kell. Technikailag pedig ugye mégsem lehet elvárni egy szolgáltatótól, hogy az ő rendszerén keresztül folytatott minden forgalmat figyeljen, naplózzon, rostáljon. Erre sem emberi, sem anyagi kapacitás nincs. Mint ahogy nem lehet minden autós mellé ültetni egy rendőrt, aki arra figyel, hogy amaz betartja-e a kreszt. Erről volt szó kábé azokban a nem is olyan régi nyilatkozatokban. Csak már megint pont a szakembereket nem akarják megkérdezni. Egyébiránt nem hiszem, ha van valakinek egy csöppnyi józan esze, ezt ne látná be.